Nem tudom, miért, de péntekenként olyan szombat-érzésem van, hogy percenként kell visszarángatnom magam: nem, ma este 9-ig van nyitva a kisbolt és nem 2-ig, nem, ma igenis van Barátok közt, mert hétköznap van, nem, ma van Vágó is, ugyanezen okból kifolyólag, stb.
Egyébként sejtem már, mely péntekeken vagyok így: amikor délelőtt kimegyek a piacra (ugyanis nálunk pénteken van piac). Ma például kimentem, ugyan egy táskán kívül nem lőttem semmit - olyan táskára viszont már régóta vadásztam, hurrá! - ellenben jól kifáradtam, mert ha már bent vagyok a faluban, akkor már ugye bemegyek a műanyagoshoz is virágládáért, valamint bemegyek a Sparba is, ami szintén kimaradhatott volna az életemből, tekintve, hogy piacnapon dupla annyi vásárló van odabent, mint máskor. Visszafelé meg, hogy róka koma búvóhelyét elkerüljem, még manővereket is kellett végeznem, nevezetesen a baromi fárasztó, felújítva-sose-volt-és-ezért-rohadó felüljárón jöttem át, ami ugyancsak nem hiányzott nekem.
Viszont mindezekért kárpótolt, hogy a kötelességszerű főzés, mosogatás, virágültetés végeztével szórakozásképpen végignéztem az Őfelsége kapitányát, mely Gigi jóvoltából immár megvan nekem! Jaj, de szép volt! Mármint Gregory Peck. A tengeri csatákat nem élveztem annyira, mint negyvenvalahány évvel ezelőtt, de az egész ... az egész úgy remek, ahogy van! A párbeszédek, a poénok (mert vannak benne poénok is, no persze amolyan ezerkilencszázötvenháromban Hollywoodban gyártott poénok, de az se baj), a happy end, no és az a férfi! El kell olvadni! Kálmán György szinkronhangja eleinte kissé zavart, mivel emlékszem filmekből és interjúkból, hogy Gregory Peck valódi hangja véletlenül sem hasonlított rá (neki mély hangja volt), de egye fene, menet közben megszoktam, mindent a művészetért, ugyebár.
Egyébként sejtem már, mely péntekeken vagyok így: amikor délelőtt kimegyek a piacra (ugyanis nálunk pénteken van piac). Ma például kimentem, ugyan egy táskán kívül nem lőttem semmit - olyan táskára viszont már régóta vadásztam, hurrá! - ellenben jól kifáradtam, mert ha már bent vagyok a faluban, akkor már ugye bemegyek a műanyagoshoz is virágládáért, valamint bemegyek a Sparba is, ami szintén kimaradhatott volna az életemből, tekintve, hogy piacnapon dupla annyi vásárló van odabent, mint máskor. Visszafelé meg, hogy róka koma búvóhelyét elkerüljem, még manővereket is kellett végeznem, nevezetesen a baromi fárasztó, felújítva-sose-volt-és-ezért-rohadó felüljárón jöttem át, ami ugyancsak nem hiányzott nekem.
Viszont mindezekért kárpótolt, hogy a kötelességszerű főzés, mosogatás, virágültetés végeztével szórakozásképpen végignéztem az Őfelsége kapitányát, mely Gigi jóvoltából immár megvan nekem! Jaj, de szép volt! Mármint Gregory Peck. A tengeri csatákat nem élveztem annyira, mint negyvenvalahány évvel ezelőtt, de az egész ... az egész úgy remek, ahogy van! A párbeszédek, a poénok (mert vannak benne poénok is, no persze amolyan ezerkilencszázötvenháromban Hollywoodban gyártott poénok, de az se baj), a happy end, no és az a férfi! El kell olvadni! Kálmán György szinkronhangja eleinte kissé zavart, mivel emlékszem filmekből és interjúkból, hogy Gregory Peck valódi hangja véletlenül sem hasonlított rá (neki mély hangja volt), de egye fene, menet közben megszoktam, mindent a művészetért, ugyebár.
3 megjegyzés:
Jaj, Gregory Pecket én is nagyon szeretem! Sok filmjét láttam.
Nagyon örültem, amikor egyik kedvenc könyvemből (Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!) filmet csináltak és ő lett az egyik főszereplő!!
Az az egyik kedvenc Gregory Peck-filmem. Nagyon jól játszotta benne a szerepét. De ugyancsak nagyon szeretem pl. a Bíbor és feketét meg a kis aranyos Római vakációt is.
Megjegyzés küldése