A napokban Márai 1945-1946-os naplóját olvasgattam, a '45-ösnek nagy
részét Leányfalun írta, ott vészelték át a német megszállást
és az oroszok bejövetelét.
Gyakran hangoztatja
lesújtó véleményét a "magyar társadalomról" (ő nevezi így), annak
viselkedéséről és igazi arcáról, amit ő maga a háborús időszak
alatt az emberek között megtapasztalt. Egyébként is szeret kategorikus
ítéletekkel fogalmazni és hogy ezekben a megállapításaiban mennyi a
túlzás, hogy az ő ezirányú pillanatnyi érzései akkor mennyire voltak
túlzók, nem tudhatjuk, mégis megdöbbentő például ilyeneket olvasni: "De
érzem, hogy olthatatlan gyűlölettel telik el a lelkem a magyarok iránt,
akik [...] ide juttatták a nemzetet és az egyéneket. Csak a magyarokkal
van elszámolnivalóm."
Mindenért a Horthy-rezsimet
hibáztatja, többször is megfogalmazza, hogy amint lehet, elhagyja az
országot, az "el kell menni innen" kijelentés sokszor ismétlődik. Érdekes olvasmány, majd még visszatérek rá (és hozzá).
3 megjegyzés:
Nehéz a két tényezőt elkülöníteni egymástól. Azért távozik külföldre, mert utálja a magyarokat, vagy azért utálja a magyarokat, mert ürügyet keres világcsavargásához.
Márai álláspontján elég sűrűn változtatott, rengeteg alkalmi kapcsolata lett, végül öngyilkosságot követett el öregségében Amerikában.
Próbáltam őt érteni, de nem mindig sikerült.
Stílusa viszont elegáns, sokszor szellemes is. Sokat olvastam tőle és tetszésemre.
Márai regényei mindig kiesnek a kezemből, Naplója viszont talán írói pályájának csúcsa, remekműve, igazi műfaja. Szerintem legalábbis, de azt hiszem, nem vagyok vele egyedül. Sajnos, nincs meg minden kötet, de az igen, amelyiket említed, Ági.
Igen, a "fiktív" írásait én sem bírom olvasni, de a dokumentálókat igen.
Megjegyzés küldése