2017. január 20., péntek

Legalább itt legyen már nyár, úgyhogy nem érdekel, hogy január van, most igenis nyári képeket mutatok.

Még hónapokkal ezelőtt találtam az Urbanista blogon többek közt ezt a képet a badacsonyi Tátika étteremről 1964-ből és akkor azonnal eszembe jutott, hogy nekünk is van egy, a badacsonyi kikötőben készült fotónk, de azon még nincs ott ez a feltűnő épület. Rövid keresgélés után kiderült, hogy a Tátika étterem 1961-ben épült, mi pedig jóval korábban, 1956 nyarán, egy fonyódi nyaralásunk idején jártunk Badacsonyban. A két kép közt más különbség is felfedezhető, mégpedig hogy azok a bizonyos ostornyeles lámpák is csak később jöttek divatba.


Következik Tihanyrév 1963-ban és ötven évvel később. 
Régen ebben az ufószerű építményben volt a pénztár és persze a váróterem is. Aztán 2013-ban, amikor ott jártam, már kétszintes volt a ház - ettől még jobban hasonlít egy repülő csészealjra - és váróterem sincs már, étterem lett belőle.

Az utolsó képpár pedig a Szántódrév állomásépületét mutatja 1968-ban és 2013-ban. Ez változott a legkevésbé (kivéve persze a világoskékre festést), ámbár nem tudom, most is váróterem-e még, mert elmulasztottam közelebbről megvizsgálni, siettem, hogy elérjem az éppen visszainduló kompot.




3 megjegyzés:

klaribodo írta...

A "gomba" mint építészeti találmány, nekem mindig tetszett. Praktikus. Az alaprajz kör, annak a közepén jön a vízvezeték meg a gázcső alulról, fölfelé a kémény, akár kandallóval is fűthetünk. A körhöz igazodó beosztásban van a többi helyiség. A jurta így volt berendezve Mongóliában, csak európai kényelem nélkül.

Samu írta...

Nagyon aranyos vagy ezen a képen! A tihanyi új "ufóépületről" nekem az Orion film teknőcei jutottak eszembe. (A ráépített emelet emlékeztet rájuk.) :-)

Ági írta...

Samu, tényleg olyan, mint az orionos teknőcök! :))