Szerintem az élet

A múlt félévben nem iratkoztam be a szenior egyetemre, mert nem találtam nekem való tárgyat, de most ismét járok a művészettörténet kurzusra. Ebben a félévben az erdélyi építészet a téma, és mivel arról tényleg alig tudok valamit, hát kíváncsiságból beiratkoztam. De a szempontjaim közt legalább ekkora súllyal szerepelt a két előadó személye, akiket az elmúlt három és fél év alatt volt már alkalmunk megismerni és ha másért nem, már miattuk is érdemes odaülni hetenként egyszer. 

Azonban a lelkesedés érezhetően visszaesett. Februárban nagy létszámmal indultunk ugyan, 79 fő iratkozott be, de ezen a héten már jól láthatóan kevesebben voltunk. Hogy pontosan mi az oka a fogyatkozásnak, nem tudom, de a csoport hangulata is más lett, pedig még mindig sokan vagyunk abból a társaságból, akik majd' négy évvel ezelőtt együtt kezdtünk. Az önmagát annak idején önkéntes "osztálytitkárnak" kinevező hölgy is visszavonulót fújt. Szinte észre se lehet venni, hogy ott van, már nem nyüzsög, nem hurcolja a jelenléti ívet, nem járkál óra előtt a padok között mindenkivel beszélgetve, és tegnap tulajdonképpen csak én kérdeztem meg tőle, hogy "hogy vagy, Marika?", holott azelőtt ő volt a társaság középpontja. Ki is fejtette nekem, hogy azért nem vállalkozik már arra a tőle megszokott aktív szerepre, mert annyira megváltozott a társaság, hogy elment tőle a kedve.

Szóval, még az is lehet, hogy lassan elhal az egész, ráadásul úgy sejtem, hogy az újabb és újabb szemeszterekre kitűzendő témákat is egyre nehezebb már kitalálniuk az erre hivatottaknak. Azért talán most még nem kell temetni a szenior egyetemet mint ötletet, mert az biztos, hogy kárba nem vesznek az eddig kapott ismeretek - még ha csak azok töredékét tudjuk is megjegyezni.