2018. március 3., szombat

Ma két webkamerát mutatok, az első a Nemzetközi Űrállomás, amelyben ha jól tudom, jelenleg hatfős személyzet kering a Föld körül. Ezen az oldalon három kamerára lehet kattintani, ezek közül egy vagy kettő mindig a kinti képet mutatja, tehát látni, hogyan halad az űrállomás a felhők és kontinensek fölött, egy pedig általában az űrhajó belsejéből közvetíti, amint az űrhajósok úszkálnak ide-oda, át egyik helyiségből a másikba és a rengeteg műszer között tevékenykednek. Van még két lehetőség, ezeken az űrállomás éppen aktuális helyét lehet követni kétféle grafikus megoldással ábrázolva.
Hogy a kamerák mikor mit mutatnak, az változó, vannak persze szünetek is, amikor semmi sem látszik, mert mondjuk éppen olyan zónában halad az állomás, ahol sötétség van, illetve a belső kamerát is időnként lekapcsolják, ami teljesen érthető. De ma délelőtt például három űrhajós válaszolgatott a NASA központból felhangzó kérdésekre - azt hiszem, ez úgy működik, hogy diákok megírhatnak előre kérdéseket, melyeket a földi központban, hallhatóan nagy közönség jelenlétében felolvasnak és az élőben kapcsolt űrhajósok megválaszolják őket. Egy részletét rögzítettem a műsornak, figyeljétek meg, hogy mindegyik űrhajós egyik lába rögzítve van, amolyan kengyelféleségbe akasztják be, hogy megmaradhassanak egy helyben. :)


A másik kamerát egyelőre csak találós kérdés - vagy inkább találgatós kérdés - gyanánt teszem ide, vagyis a helyét megmondom, de a többit találgatni kell.

Tehát a kamera Szentpétervár  belvárosában van a Nyevszkij sugárút és a Malaja Szadovaja utca sarkán. Mutatok egy párperces mai videót, arra kellene rájönni, hogy ott a bal szélen amellett a házkapu mellett időnként miért állnak meg az emberek? Tüntetésre készülődnek, gyülekeznek valami okból, aztán meggondolják magukat és elmennek? Közben pedig kavicsokat dobálnak az ablakokra? Vagy mit csinálnak, mi történik vajon ott? Előre szólok, nem hiszem, hogy lesz, aki eltalálja a választ, de ez egyáltalán nem is csoda, nekem sem volt fogalmam sem, amikor először láttam itt hasonló jeleneteket.
Aztán legközelebb majd elmondok mindent, amit a helyszínről tudni lehet, mert bármilyen hihetetlen, de még erről a "semmi különös" helyszínről is elég sokat lehet mesélni, amint az majd kiderül.



Ismét elmondom, hogy mindig ajánlatos a videókat teljes képernyős módban nézni, ott a lenti jobb sarokban a négyzetre kattintva.

2 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Kivàncsian vàrom, mert fogalmam sincs. Egy macska az emeleti ablakban?...

Ági írta...

Este kiderül. :)
Most vettem észre, milyen rossz minőségű volt a videó, formátumot változtattam, most már valamivel jobb.