2018. március 24., szombat

Mindent a kultúráért! Tegnap egy kultúrprogram előtt nagy önuralommal elviseltem az alig elviselhető, főleg korosztályombéli (!) hölgyközönség modortalan viselkedését, de aztán maga a program, a Medveczky Ádámmal való pódiumbeszélgetés  némileg feledtette a kellemetlenséget. Ma pedig a délutánra beköszöntött zimankóban elballagtunk a városházához fúvószenét hallgatni. A Kaposvári Helyőrségi Zenekar játszott kellemes, lábdobogtatós dallamokat. Miközben a kezem odafagyott a telefonra, én halkan vacogtam, és ha a kép bal alsó sarkában néha látsz egy fekete reszketős valamit, az a kesztyűm, mert közben legalább a bal kezemre fölvettem, a jobb kezem meg csak dermedt tovább a gombokon. 

A vége felé, mint utóbb kiderült, egy kicsit dudorásztam is, de erre egyáltalán nem emlékszem, az már valószínűleg a fagyhalál előtti delírium lehetett. Remélem, nem fáztam rá a kultúrára, de a zene jó volt, mutatok pár részletet, mert hiába szerkesztettem mindent egybe, ez a drága blogspot csak erősen korlátozott méretű videókat enged feltenni. Tehát egy kis ízelítő a térzenéből:








4 megjegyzés:

mick írta...

Semmivel össze nem téveszthető ez a hangulatos hangzásvilág.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Még ekkora hó van?!...
Csodálom a kitartásodat, bár a zene dinamizáló volt. Együttérzésem a jobb oldalon vásárlók nélkül ácsorgá árusnak is...

Ági írta...

Rózsa, az nem hó, hanem a díszkő burkolat, de tényleg olyan itt a képen, mintha hó borítaná a teret. Az a sátor ott a délelőtti piacról ottmaradt sajtárusé volt, nem tudom, miben bízott szegény. :)

klaribodo írta...

Potom negyven éve jártam itt utoljára. Akkor ezt az épületet másképpen hívták. És térzene se szólt. :)))