2018. március 1., csütörtök

Nesze neked tavasz-számláló, le is szedtem az oldalsávból izibe, mert szerinte itt a meteorológiai tavasz, dehát itt van? Nem úgy nézem. Úgyhogy ez a tavasz most már számláló nélkül lesz kénytelen beköszönteni, remélem, úgy is lesz.

Webkamerás ötletekkel tele van nálam a padlás, de jobb lesz, ha nem jövök velük ide mindennap, mert még elfogynak (ami persze nem létezik), vagy inkább megunja a tisztelt publikum, akkor pedig bekövetkezik a blogger rémálma, hogy saját magának írja a blogot. Magamnak pedig nem írok még kockás füzetbe sem, mert később úgyse olvasnám el.

Ma viszont lőttem a környéken két szobrot, pontosabban egy szobrot és két egyforma  domborművet, amolyan bejárati épületdíszt. A szobor  egy ház falán kiugró talapzaton áll és Szent Ferencet ábrázolja - Krivátsy Miklós alkotása 1934-ből, amint ez a talapzaton lévő vésetből kiderül - de hogy miért került éppen arra a házra, azt nem tudom. Régen állhat ott, mert azok a sérülések nagyon gyanúsan golyónyomoknak látszanak. 
Mint ahogy azt sem tudom, miért van egy nagy ház két bejárati ajtaja fölött két, nagyjából egyforma női fej domborítva. Rejtélyek - de hátha egyszer majd kiderül a megfejtésük.






6 megjegyzés:

Rozsa T. (alias flora) írta...

Bezzeg velem megesik néha, hogy kéjesen beleolvagatok a régi spirálfüzetekbe!

Szeretem ezeket a szobrokat, főleg Szt-Ferencet.

klaribodo írta...

Eszembe juttattad a "törökfejes házat" a Kossuth Lajos sugárúton.

Ági írta...

Rózsa, én azért nem is jutok el odáig, hogy füzetbe írjam le a gondolataimat, mert tudom, hogy senki más nem fogja olvasni. A régi blogbejegyzéseimet én is néha visszaolvasgatom.
Klári, nem ismerem azt a házat, majd ha legközelebb Szegedre megyek, megkeresem (de tényleg).

klaribodo írta...

Ági, az Iparkamara épületén volt. A renováláskor elveszett a török fej, azóta se találják. Csak én vagyok olyan régi, hogy még emlékszem rá.

Ági írta...

Ebben találtam egy bekezdést a törökfej-házról:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_3_1/pages/005_a_varoskep_es_az_urbanizacio_1879ig.htm

De az egész könyv olvasható ugyanott, mert ez a Szeged története címűnek 3/1.kötete. Sok érdekesség van benne, még majd böngészgetem tovább:
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/szeged/szeged_tortenete_3_1/

klaribodo írta...

Ági, milyen jó, hogy rátaláltál!