Szerintem az élet

Ragyogó napsütés, erős szél, ilyen volt ma a világ Budán, a Tóth Árpád sétány végén:

A Mária Magdolna torony és a jelképes gótikus mérműves ablakkeret, mely mintegy emlékműve a hajdani hatalmas helyőrségi templomnak:

Akkora a szád, mint a Bécsi kapu! - mondta időnként Anyu, ha szerinte túl élénken álltam ki a saját (vélt vagy valós) igazam mellett. Itt látható a szólás alapja, a Bécsi kapu, melyen keresztül annak idején a törökök belopakodtak és alattomosan elfoglalták Buda várát, amint azt Gárdonyitól is olvashattuk. Igaz, hogy ez a kapu már nem az a régi, hanem egy 1936-ban épített új:

És ugye mér' ne rongálnák meg a vandálok a majdnem vadonatúj, pár hónappal ezelőtt felavatott Reformáció Emlékforrást Budán, a Bécsi kapu mellett a levéltár mögötti kevéssé forgalmas helyen? Keressünk pár lefeszegetni való betűt, de honnan is, honnan is? - aha, ezt a szót értjük, nosza, keverjük meg egy kicsit! És  nekiállnak, lefeszegetik a Christus utolsó néhány betűjét, majd pedig (valami ragasztóval, amit előrelátóan magukkal vittek) szorgalmasan vissza is rögzítik, persze össze-vissza, aztán jót röhögnek, lesz mit mesélni a cimbiknek. Valahogy így történhetett. 

Én meg, erről mit sem tudva, ma arra jártam és gondoltam, nem egyenként fotózom a Luther-rózsa szirmait, hanem körbevideózom, úgy egyszerűbb. Közeledvén az ominózus sziromhoz, már láttam, hogy a szó végén két S van, dehát a latinban nincs is olyan szó, aminek a végén két S van - gondoltam, aztán odaértem és minden világos lett. 

Pedig szép az emlékmű, tiszta, egyszerű, világos jelkép. Most, hogy talán tényleg vége lesz a télnek, beindítják majd a vízsugarakat is, melyek fentről a kehely pereméről csobognak alá az öt medencébe.