Honnan bújt elő az utóbbi években ennyi mérhetetlenül önző ember??? Ez motoszkált a fejemben, amikor vásárlás után ballagtam a villamosmegálló felé. Mert amióta félórával azelőtt eljöttem hazulról, annyi emberi önzéssel találkoztam, hogy csak na.
1. Amikor elindultam, a lakásból kilépve máris hallottam, hogy a szemközt lakó lányok (30 körüli felnőtt nők) egyike itthon van. Hogy honnan tudtam? Hát a zenéből, ami dübörgött kifelé a csukott ajtó mögül, ez a biztos jele annak, hogy A. hazajött vagy még el sem ment. Azt ugyan nem értem, egy 30 négyzetméter körüli lakásban miért kell úgy üvöltetni a rádiót, mintha legalábbis 120 négyzetméteres teret kellene a hangnak áthidalnia, de ő üvölteti. A folyosónak nem számít, ott nem zavar senkit, de a felette lakónak biztos nem mindegy, jön-e a padló alól a más szórakozását szolgáló zene, vagy sem.
Alaphelyzet: A. nem rossz ember, csak éppen eszébe sem jut, hogy zavar valakit azzal, amit csinál.
2. A hárombetűs élelmiszeráruházban már a pénztár előtt le kell tenni a kosarat, ezért ajánlatos a kisasszony által beütött cikket máris, de legalábbis minél hamarabb eltenni. Ez némi szervezést igényel, saját szatyrot, táskát, kosarat, akármit elő kell készíteni, legyen mibe rakodni. Mert ugyebár mögötted is állnak és ha csak fizetés után kezdesz pakolászni, nyakadra jön a következő vásárló, aki nem fér el tőled, és akinek az árucikkeit a pénztáros máris löki tovább, csak éppen nincs hová. Na, ma az előttem fizető fiatalemberrel jártam így, mert a drága teljes nyugalommal variálta a saját cuccait, sőt még a dzsekije zsebét is ott helyben cipzározta be nagy akkurátusan.
Alaphelyzet: A fickó nem rossz ember, csak éppen eszébe sem jut, hogy akadályoz valakit azzal, amit csinál.
3. A boltból kiszabadulván a táskám tartalma kis átrendezésre szorult, ezért odamentem az előtérben lévő négy ülőhelyhez, három nő ült ott, kettő közülük beszélgetett, a negyedik fotelben pedig a beszélgetők egyikének kis reklámzacskója feküdt, nyilván azért, hogy ne legyen útban a beszélgetéshez. A fotel szabad területére letettem a saját szatyromat, gondoltam, észbe kap a néni és elveszi a csomagot. Én se vagyok normális, hogy még mindig ilyeneket feltételezek - odanézett, jól megfogta a zacskó fülét és zavartalanul dumált tovább. Az jutott eszembe, hogy ha egy fiatal terpeszkedne így másfél helyet elfoglalva, ő a legalább nyolcvan évével biztosan rettentően felháborodna, mert ugye azok a fiatalok milyenek!
Alaphelyzet: A piros kabátos kackiás fehér kalapos erősen sminkelt néni nem rossz ember, csak éppen eszébe sem jut, hogy nincs tekintettel másokra azzal, amit csinál.
4. Amikor kijutottam a bevásárlóközpontból és éppen arra gondoltam, meglesz a mai blogposzt ezekből a mai tapasztalataimból, máris még egy adalék került elém a járda közepéig feltolakodott parkoló autó személyében. Tudni kell, hogy a pláza parkolójában két órás ingyen parkolás jár mindenkinek, de nem, ő nem megy be, hanem föláll a járdára majdnem a falig.
Alaphelyzet: A kocsitulajdonos nem rossz ember, csak éppen eszébe sem jut, hogy akadályoz másokat azzal, amit csinál.
Nem tudom, de tényleg már régóta nem tudom eldönteni, kell-e tanítani az embert arra, hogy legyen tekintettel másokra? Úgy értem, hát ez nem magától értetődő, nem ilyenek vagyunk gyárilag? Sokszor gondolkodtam már azon, hogy engem vajon tanítottak erre annak idején? Mondta apám vagy anyám nekem gyerekkoromban, hogy kislányom, tudod, mindig tekintettel kell lenni más emberekre? Nem emlékszem ilyenre. Mégis valahogy úgy nőttem fel, hogy ha tehetem, nem zavarok mást. Lehet, hogy kéne, jobban beleillenék a mai világba, de ezen már nem változtatok erre a kis időre.
Azért ha az embereket elnézem, azt a fenti négy alaphelyzet című zárómondatot mégis ki kell egészítenem:
... csak éppen eszébe sem jut, hogy akadályoz másokat azzal, amit csinál, vagy ha igen, nem érdekli (vulgárisan: vagy ha igen, lesz@rja).
5 megjegyzés:
A lakásban sem kell a fülsüketítő hangerő. De a legfurcsább, hogy az autókból is olyan mélynyomó basszus tör ki vulkán módra, hogy feltételeznem kell, a bennülő füle már nem a régi.
Egy kis humor. CzG író mesélte, hogy a szomszédja kocsimosás közben „ezerrel nyomatta a tuc-tucot”. Ő kivitte a lemezjátszóját és egy Bach toccatát erősített fel fülsiketítőre. A szomszéd vette a lapot és lehalkította a saját bömböldéjét. Persze CzG is.
Ági, szerintem igenis tanítottak rá bennünket. Otthon is, az iskolában is. De olyan természetes lett számunkra, hogy nem is emlékszünk rá...
?)vannak rossz napjaim, amikor én is csak a rosszat veszem észre, és rásütöm, hogy az illetőt már megint nekem kellene nevelnem, nekem kellene szólni az idős hölgynek, hogy szükségem lenne a fotelra, (lehet azért tette oda, hogy az élelmiszert ne a földre tegye, az ölébe se folyjon) , a fiatal srác a sorban erősen arra mutat, hogy a bolt mekkora kellemetlenséget tud okozni, hogy nem viheti a kosárba magával a vásárolt árut...a nagy hangon zenélő szomszéd pedig csak úgy szerelhető meg, ahogy a kocsimosó...bár sokan azt gondolják, nem megy ki se a hang, se a cigifüst a lakásából, ezért aztán ne is szóljunk be(le)a lakásba a rendőrség se megy be...
nem tudom, hogy ez mind önző ember volt-e, vagy csupán szórakozottan MÁSRA GONDOLT, nem a többi emberre, én sem arra gondolok örökösen, mi lenne jó másoknak,hanem élem a saját életemet, ha valamely tevékenységem valaki - nekem fontos - embert akadályoz valamiben azzal megkeressük a megoldást ...az más kérdés, hogy általában ösztönösen jut eszünkbe mi az, ami zavarhatna másokat ...pl. az alattam lakóra tekintettel fapapucsot sosem hordtam lakásban...nem hiszem, hogy ezt tanítani kellene direkt mód, csupán úgy élne mindenki, hogy a másik ember szükségletei/jogai legalább annyira fontosak legyenek nekünk , mint a sajátunk...Emlékszel arra a jó kis mondásra?: "azt tedd másokkal, amit magadnak is ..., vagy ez a Bibliában van?vagy konfuciuszi aranyszabály? de ahhoz tudatosulni kellene a tettünknek, csakhogy senki nem nagyon figyel arra, amit automatikusan csinál, arra meg pláne nem, hogy "jaj, ezzel most ártok-e valakinek?" nyilván kisarkítva
Biblia, aranyszabály.
Katalin, vegyük sorra: az idős hölgy átlátszó nejlonzacskójában csak papíráru volt, nem folyt volna semmi az ölébe (és ha pl. nem csak papír, akkor a szomszéd ülőhelyre folyhatott volna?), a bolti szabály meg olyan, amilyen, de nekünk kell hozzá alkalmazkodnunk (érdekes, én mire sorra kerülök, addigra kivétel nélkül mindig ki tudok ráncigálni a táskámból egy reklámszatyrot, hogy rögtön pakolhassam el a cuccokat), és a járdára felállni se lehet szórakozottságból, hanem csak szándékosan, meg egyébként is, a járdán parkolás szerintem kifejezetten mentalitás kérdése. Tudod, túl sok az ilyen és hasonló példa ahhoz, hogy szórakozottságra lehessen fogni. Nem, ez mind önző magatartás a "csak én vagyok fontos, senki más" szemlélet. És lehet, hogy én vagyok szokatlanul összeszerelve, de én bizony figyelek arra, hogy ne akadályozzak mást: mindig úgy ülök le, hogy ne foglaljak el még egy helyet, mindig igyekszem a pénztárnál minél előbb továbbhaladni, mindig úgy hallgatom a rádiót a 32 négyzetméteremen, hogy abból biztosan semmit nem hall se a szomszéd, se a folyosó, és ha lenne kocsim, sose állnék a járdára.
Csak azért voltam ilyen hosszú, hogy nehogy az én tegnapi hangulatomra fogjuk a sok negatívumot, egyébként is tegnap jó napom volt. :)
Megjegyzés küldése