Azt mondja egy somogyi asszony ma egy tévéműsorban, miközben helyi hagyomány szerinti perec sütésére akarja megtanítani a nézőket: "Ezt a perecet még anyósomtól tanultam, egy áldott jó anyósom volt..." Én pedig elgondolkodtam, mennyire az a "sablon", hogy az anyósokat általában nem szokták szeretni sem vők, sem menyek, kabarétréfák és anyósviccek szólnak róluk, ezért kifejezetten feltűnő és rendkívüli, ha valaki ellenkező előjellel említi az anyósát.
Erre a mi családunk volt az ellenpélda, én otthon egészen mást láttam. Nagymamám kezdettől fogva feltétel nélkül szerette és tisztelte a vejét, mindenben hallgatott rá, ő volt neki az etalon. Gyakran eszembe jutnak jelenetek, amikor nagymama valamilyen gondjával szaladt be hozzánk és a kaputól a házig mi anyuval hiába kérdezgettük, hogy mi történt, mi baj van, ő feltartóztathatatlanul csörtetett át rajtunk ezen szavakkal: "majd a Nándor... majd a Nándor megmondja..." - és apám általában tényleg megmondta, de legalábbis megnyugtatta, hogy a probléma meg lesz oldva (aztán valahogy tényleg megoldotta, vagy ő egyedül, vagy mindannyian együtt). A szeretet kölcsönös volt, egyáltalán nem emlékszem bármiféle feszültségre, konfliktusra köztük. Nem tudom, mi volt akkoriban a szokás más családokban, de nagymamám, miközben szinte fiaként szerette apámat, mindvégig magázta őt. A bálványosi asszony kifejezésével szólva, áldott jó anyósa volt apámnak, ő meg áldott jó veje az anyósának.
3 megjegyzés:
Magam is mintaszerű anyósnak érzem magam...! (viccen kívül!)
Tetszik az írás, és mellette a Rózsa hozzászólása is.
Én is elmondhatom, hogy jó anyósom volt. Időnként hangot adott a reményének, (igyekszem jó anyósnak lenni, remélem sikerül), és én csak hümmögtem. Utólag, a mai eszemmel már tudom, hogy ott és akkor kellett volna határozottabban megerősíteni, hogy igen, ő jó anyós.
Én is igyekszem jó anyósnak lenni, és ahogy érdemlem, megerősítést én sem kapok, legfeljebb csak reményem lehet:)))
A jelenlévők mind ahányan vannak, biztosan áldott jó anyósok. :)
Megjegyzés küldése