Különös érzés olyan valaki blogját olvasni, akinek ismertem a családját, sőt őt magát is abból az időből, amikor még a járókából tekingélt kifelé a világra. Ha azt említi, "Apám* mindig azt mondta, éjfél előtt mindig feküdjél le, ha nem korábban, legalább öt perccel" - akkor lelki szemeim előtt látom János bácsit, akinek kisujjában volt a magyar nyelvtörténet mindenestül, meg a latin nyelv, és aki nekem is segített, amikor a szakdolgozatomat írtam. Ha arról ír, hogy az édesanyja mit mondott éppen aznap a kórházi ágyon, akkor látom magam előtt Mimi nénit, aki mindig kedves és élénk beszédű volt és aki 1962 januárjában egy piros sapkát kötött nekem ajándékba.
Az egyik lányuk barátnőm volt általános iskolás korunkban és családjukkal hosszú ideig kapcsolatban maradtunk még azután is, hogy elköltöztek a közelünkből. Írtam már róluk sok évvel ezelőtt, mert a múltunkhoz hozzátartoznak ők, akik közül egy most blogot ír és ezzel mindenféle emlékeket ébreszt bennem anélkül, hogy erről fogalma lenne. Érdekes világ ez itt, de tudom, ezzel nem mondtam semmi újat.
6 megjegyzés:
Épp mostanában olvastam néhány írását, Rákosfalva, illetve Gyurkovics Tibor kapcsán :)
Gabi, nem tudom, ezt ismered-e, ide is ír eléggé rendszeresen:
http://e-nyelvmagazin.hu
Köszönöm, megnézem!
Miért van az, hogy Manó kutya történetével még meghatóbb lett a fiú emlékezése?
Mert a kutyák tényleg ilyenek, nekem is van ezzel szinte szóról szóra megegyező élményem.
Ági. :(
Megjegyzés küldése