Álombolt

Miről szólhat az ilyen álom? Nagy épület, nem is áruház, nem is irodaház, járkálok benne összevissza. Egy bizonyos diszkontot keresek, ami állítólag itt van, a liftben kérdezem egy férfitől, mond egy nevet,  valamilyen Bea, őt kérdezzem, mutatja is, melyik nő az. Odamegyek, kérdezem, mondja, hogy a legfelső emeleten van, az a neve, hogy Álombolt, azt keressem.

Felmegyek, de nincs Álombolt, sehol ilyen felirat, egy ideig még járkálok az emeleten, végül felébredek. 

A szakemberek azt mondják, alvás közben mindenki álmodik, még az is, aki azt hiszi, hogy nem. Nahát, én bezzeg tudom, hogy minden éjjel álmodom. Sokszor szinte fáradtabban ébredek, mint ahogy este lefeküdtem, mert annyi minden történt velem álmomban. Az utóbbi években általában nem emlékszem pontosan az álmaimra, csak az érzés marad meg bennem arról, hogy kellemes volt-e vagy nyomasztó, esetleg ébredéskor még vannak emlékeim a személyekről, akik szerepeltek benne, de egyebet nem bírok felidézni.

A mai álmomra viszont kivételesen emlékszem. Nagyon zavaros volt, Balatonfüred, pár napos üdülés, valakivel beszélgettünk, őt kihívták az udvarra, én meg olvasni kezdtem valamit. Ekkor a teljesen üres helyiségben szorosan mellém leült egy idegen nő és elkezdte nézegetni az illető otthagyott könyvét, majd pedig leplezetlenül beleolvasott a hátam mögül az én könyvembe, mire én: 

- Már ne is haragudjon, de ez modortalanság, előbb az idegen holmit rakosgatja, most meg beleolvas a könyvembe, miféle viselkedés ez? 

- Elnézést, de nem tudok mit kezdeni magammal, annyira unatkozom. 

- Miért, meddig marad? 

- Másfél hétig...

- Istenem, ha én maradhatnék itt másfél hétig!  - sóhajtottam föl és győzködni próbáltam, hogy itt annyi látnivaló van, járja be a várost, meg a környéket.

Aztán azt mondtam:

- Ha itt már mindent megnézett, felül a vonatra, Csopakon leszáll és ott elindul fölfelé, nagyon szép hely - mondtam neki, miközben tudtam, hogy Arácsra gondolok és a Koloska-völgyre, mert a valóságban életemben nem jártam Csopakon, Arácson és a Koloska-völgyben viszont többször is - igaz, hogy Arácsra sose mentünk vonattal, hanem gyalog fel a kiserdő mellett, olyan közel van a vasútállomása.

Elindultam vele, járkáltunk mindenfelé, utcákon, meg egy mezőn derékig érő gazban, aztán visszaértünk a szállásra -  az ebédlőasztal tele volt mindenféle félbehagyott ételekkel és a falon lévő telefon kijelzőjén láttam, hogy 12 nem fogadott hívásom volt, erre mondtam neki, hogy haza kell telefonálnom. És ekkor felébredtem. 

Hozzátartozik a történethez, hogy a hely, ahol voltam, nem hasonlított Balatonfüredhez, csak tudtam, hogy ott vagyok. Ahol járkáltunk, annak se volt köze sem a füredi utcákhoz, sem a város környékéhez. A szereplő személyeket ébren nem tudom azonosítani a való életbeli ismerőseimmel, senkire nem emlékeztetnek. Hogy az életben én így rászólnék egy ismeretlenre a viselkedése miatt, ez is szinte lehetetlen, a valóságban ilyenkor szándékosan ránézek - csúnyán és hangsúlyosan, hogy észrevegye magát -, de nem szólok, bár alig bírom visszafogni magam. És hozzáteszem, hogy ezzel a csúnyán-nézés módszerrel is csak olyan 15-20 éve élek, ifjabb koromban elő nem fordulhatott volna. Az meg, hogy derékig érő gazban gázolnék, fel sem merülhetne, még télen sem, nemhogy nyáron. 

Szóval, nem elég, hogy megfejteni nem sikerült ezt az álmomat sem, még az is kétséges, hogy tényleg én álmodtam, mert amint látható, még magamra sem hasonlítok benne. De arra elég volt, hogy ma is fáradtan ébredjek.

Ma ilyen levelet írt nekem a Booking.com: "2017 az év, amikor Ágnes álomútjai valósággá válnak!"

Hát... nem valószínű. Sem 2017-ben, sem máskor. Mert milyen álomútjaim is vannak / voltak énnekem? Régen, tizenéves koromban például Japán, aztán később és még most is nagyon érdekel Izland, a nyolcvanas években pedig komolyan tervezgettem, hogy Kazanyba megyek levéltári kutatómunkára, de aztán mégse. Japán, Izland, a Volga menti Kazany*...

Ehhez képest látni kellett volna, amint tegnap ketten, előzetes időpontegyeztetés után, halált megvető bátorsággal kinyomultunk a társasház ajtaján és - minden lépésre gondosan ügyelve - a jég-hó tömkeleg szélén, majd pedig a virágágyáson L-alakban haladva odaaraszoltunk  a szemetes kukákhoz, hogy két nap bezártság után legalább a háztartási szeméttől megszabaduljunk. Mert azt ugye tudtuk, hogy összekapaszkodni nem szabad, akkor van a legnagyobb baj, ha egymást elrántva zuhanunk el. Csütörtökön reggel még, kissé kalandosan ugyan, de eljutottam egy szakrendelésre a két hónappal (!) ezelőtt szerzett időpontra. Ámbár a (kissé bénácska, pedig élemedett korú) taxis már akkor sem volt hajlandó bejönni az utcába, nekem kellett az éjszaka esett, szó szerint vegyes halmazállapotú csapadékréteg tetején kisasszéznom a főútvonalra, ő pedig rémülten vette tudomásul, hogy majd még a Diós árkon is föl kell hajtania, hűha és jajj, de végül sikerült, hurrá. Szóval, ugyanezt pénteken már tényleg nem tudtam volna megtenni, mert az akkori útviszonyok mellett már taxi se lett volna, meg addigra a Diós árok is tényleg járhatatlan lett. 

Tehát harmadik napja itthon héderelek. Úgyhogy mit nekem Japán, Izland vagy a Volga! Elég nagy kaland az élet itt a városban is. :-)




*Az Ozone Network-ön nemrég láttam egy útifilmet Tatárföldről, rengeteg érdekességet tudtam meg belőle, többek közt Kazanyról is. Nekem nagyon tetszett, érdemes megnézni.

Jelentem, nem nyertük meg az ötöst, de más se vitte el a 780 millát, így jövő szombaton már 880 lesz a főnyeremény. A reményhal meg csak úszik, úszik tovább...

 Mi lenne, ha megnyernénk az ötös lottó főnyereményét?* Időről időre eltöprengünk ezen mi ketten, akik egy ideje már együtt összehozott számokkal lottózgatunk.

Amit közösen tervezünk erre az esetre: először is nyerőtárs kirúgja maga alól a széket és felmond, aztán megvárja, míg nyugdíjba mehet, ezalatt pedig foglalkozik azzal, amit szeret (van ilyen, nem fog tétlenkedni). Ezután pedig megvennénk néhány lakást itt a házban. Pl. a fölöttem lévőt és attól kezdve abban a lakásban senki nem dübörögne keresztül-kasul a fejem fölött a legváratlanabb csendes pillanatokban, senki nem ejtene le vagy verne oda a mosogatóhoz nehéz edényeket a konyhában akár éjjel fél 12-kor is, senki nem kiabálna-nyerítene át órákon keresztül a másik szobába a másik gépen játszó partnerének, senki nem hívna kiszámíthatatlan időközönként népes vendégsereget hangos és hajnalig tartó bulizásra, senki nem csapkodná a kertbe vezető ajtót és nem rajcsúrozna a kertben egész éjszaka a vendégekkel, valamint a nyári szünetben nem gyűjtene be nyaraltatás céljából rokongyerekeket, akik órákig rohangálnak a háromszobás lakásban oda-vissza fáradhatatlanul. Hogy mindez ennyire hallatszik és ennyire zavaró, az a födém szigetelésének hiányossága, az építtetőnek pedig (1930-as évek) béke poraira, úgyhogy a változtatás reménytelen, úgy kéne lakni és viselkedni, mintha nem egyedül lennének a prérin, hanem észben tartanák, ahogy egyébként a házban általában mindenki, hogy mellettük-alattuk-fölöttük mások is léteznek. Na, szóval, ha a miénk lenne az a lakás, akkor végre csend lenne (nem csak akkor, amikor a lakók alszanak vagy nincsenek otthon).

Aztán még megvennénk a félemeleten is kettő lakást. Az egyiket arra a célra, hogy nyerőtárs lakását kissé kibővíthessük, de mivel annak a szomszédos lakásnak az ablakai a déli oldalra nyílnak és nyáron elviselhetetlenül felmelegszik, ott csak télen tartózkodnánk, élvezve a beáramló napfényt, valamint én mennék át néha napközben, hogy kikönyökölve az ablakon, szemléljem kicsit az utca forgalmát (mármint azt a napi átlagosan 20-30 embert, kutyasétáltatót és parkírozni betévedőt, mert annál többen nem fordulnak meg itt egy nap alatt).

Na mostan, a másik megvásárlandó félemeleti  lakás pedig a kertre néz, azt belülről kissé át kellene alakíttatni, de mi az nekünk, annyi millióból, ugye, és akkor szerintem én leginkább ott tanyáznék. A mostani lenti lakásom meg megmaradna tartaléknak, vagy esetleg kiadnánk valami nagyon pontosan leinformálható ismerősnek. 

Mindezekért a tulajdonosoknak annyit kínálnánk, amennyit már nem lehet visszautasítani, mert ugye mint tudjuk, van az a pénz, amennyiért... Nyerőtárs néha felveti, hogy a kertbe medence is kéne, de én ennek mereven ellenállok, medence nem lesz, ha rajtam múlik. Viszont lesz szakértő kertész, aki rendszeresen ápolja a kertet, ami mostanság lassan dzsungel jelleget ölt. Fát kivágatni nem hagyunk, legyen csak minél több zöld, de a két árva rózsatövön és egyetlen hortenzián kívül majd tervezni fogunk bele még más szép virágokat is. Meg talán sziklakertet, tele pozsgás növényekkel, kövirózsával, egyébbel. És levendulát is egy külön ágyásba.

Ha mindezeket kifizettük, akkor meglátjuk, jótékony célra hová mennyit osztunk el. Nekem egyetlen ilyen szándékom van: kifizetnénk azt az összeget, amennyi a Petőfi téri ortodox templom déli tornyának helyrehozatalához szükséges, hogy végre ne az a kátrányborítás éktelenkedjen ott a város közepén, mert állítólag arra várnak már vagy 5-6 éve, hogy majd a főváros megunja a látványt, megszánja  az ortodox egyházat és beleszuszakolja a saját költségvetésébe a helyreállítást, hát, amint látható, arra várhatnak, de majd mi megoldjuk. A többi adományt meg majd még eldöntjük.

Ja, még autó is kellene, sofőrrel, természetesen. A ház aljában lévő két garázst megvennénk (van az a pénz...), az egyiket berendeznénk a sofőr nappali tartózkodására komfortosan, klímával, telefonnal, wifivel, mindennel, a másikban állna az autó. Néha Sopronban töltenénk egy-két hónapot, kizárólag a Lövér-szállóban, teljes ellátással (micsoda kaja van ott, nyammm!), nem kéne se gyorsvonat, se IC, se vonatpótló busz vágányzár miatt, se mit-pakoljak-be mizéria, mindent be a kocsiba, oszt' gyerünk! Onnan időnként átmennénk Burgenlandba, vagy az autónkkal, pl. Rusztra, ahová másképp szinte lehetetlen eljutni, vagy vonattal, mert élvezzük a kulturált utazást.

Ezek után pedig élünk, mint Marci Hevesen. Mennyi is lesz szombaton a várható főnyeremény? 780 millió. Abból ez mind kijönne? Szerintem igen, és akkor utána nem is kell gyomorideggel nyugovóra térni, hogy a maradék hogyan legyen biztonságban, úgyhogy az a 780 milla pont egy egészséges összeg lenne minekünk. Úgy legyen. :)

*az ötletet Diustól vettem, köszi. :)