2026. november 18., szerda
Az oktatás csődje - blogvember 2026/18
2026. november 17., kedd
Kintsugi - blogvember 2026/17
Mára csak egy érdekességet mutatok, én is csak nemrég ismerkedtem meg vele.
Van egy különleges japán javítási módszer, vagy inkább művészet, a Kintsugi, amely egész másképp áll hozzá az eltört tárgyak sorsához, mint az átlagember. A technika lényege, hogy az eltört tárgyak - főleg porcelán és kerámiatárgyak - sérüléseit és a javítás nyomait nem próbálják láthatatlanná tenni, hanem a darabokat arannyal vagy más nemesfémmel kevert lakkal illesztik össze. Így a repedések nem tűnnek el, hanem a tárgy legkülönlegesebb díszeivé válnak. Azt vallják, hogy a sérülések hozzátartoznak a tárgy történetéhez, azokat nem elfedni kell, inkább mint díszítést kiemelni. A filozófia, melyen ez az eljárás alapul, a tökéletlenség szépségét hirdeti.
És tényleg szépek!
2026. november 16., hétfő
Mivel töltöm? - blogvember 2026/16
És mivel töltöd a napot? - kérdezik tőlem időnként, meg néha ilyen variációban is: mivel tetszik elütni az időt?
Elütni??? Hányszor, de hányszor előfordul, hogy úgy érzem, meg se álltam reggel óta és már dél van! A "meg se álltam" konkrétan azt jelenti, hogy ha már a derekam majd' leszakad, akkor leülök - eredeti szándékom szerint pár percre -, és ha bele nem feledkezem valamibe a tableten, akkor tíz perc múlva feltápászkodom és megyek vissza dógomra.
Szóval, mindig töltöm valamivel a napot, szépen sorban mindig valamivel, és a nap legfőbb jellemzője, hogy eltelik, mégpedig nagyon-nagyon gyorsan.
2026. november 15., vasárnap
Szép új világ - blogvember 2026/15
2026. november 14., szombat
Már megint??? - blogvember 2026/14
Valakinél olvasom, hogy már csak egy hónap, felkapom a fejem és megüt a felismerés... ne már! Hát november van, hát tényleg már csak bő egy hónap van karácsonyig! Hová lett az idő, az a rengeteg idő, amiből állt ez az év, hiszen még csak most volt január!
Nem bírom az őszt, a telet, benne az ünnepeket, bocs', de nem bírom. Csak az vigasztal, hogy ez is ugyanolyan őrült sebességgel rohan el, mint az év eddigi hónapjai.
Mondják, hogy a Föld forgástengelye elmozdult (ez igaz, de természetes jelenség), forgása felgyorsult, emiatt vannak, akik meg vannak győződve róla, hogy ezért érezzük gyorsabbnak az idő múlását. Ez persze kb. a laposföld-hit és hasonlók szintje, mert az ezredmásodpercekben mérhető felgyorsulás biztosan nem okoz érezhető időmúlást. Valamint a másik elmélet is téves, mely szerint a Föld hamarosan megáll és hátrafelé kezd forogni, de megnyugodhatunk, nem fog.
Szóval, ugyanúgy forog, mint eddig, csak az idő múlik gyorsabban, legalábbis nekünk, embereknek. De majd elmúlik ez is. És jönnek a hosszabb nappalok, jön a tavasz. Majd.
2026. november 13., péntek
Tesla - blogvember 2026/13
Tegnap életemben először ültem Teslában. Az utcán már láttam kétszer is Teslát, de benne ülni mégis más.
Azt csak nemrég tudtam meg, hogy a Tesla mértékegység is, a mágneses indukció mértékegysége. Például az MRI gépek mágneses terét is teslában mérik.
Ma ennyire futja, jóccakát!
2026. november 12., csütörtök
Rajzolok - blogvember 2026/12
2026. november 11., szerda
Optimizmus - blogvember 2026/11
Az utóbbi években már minden ősszel felteszem magamnak a kérdést: legyek optimista és vegyek jövő évi naptárt? És aztán minden ősszel veszek naptárt. Eddig még kitartott az optimizmusom.
Különösen, amikor van egy orvosos időpontom február 11-re. Ma kaptam, napra pontosan három hónappal korábban, hát hogyne lennék optimista?
2026. november 10., kedd
Címkék - blogvember 2026/10
Ránéztem a blogom címkefelhőjére, és az jutott eszembe, hogy egy pszichológus micsoda elemzést rittyenthetne ezekből, persze a hozzájuk tartozó számokat is figyelembe véve. Sőt, nem biztos, hogy pszichológusnak kell lenni hozzá.
Íme azok a kategóriák, amelyek száznál is többször fordulnak elő. Mélyreható következtetéseket kéretik nem levonni eme kimutatásból. 🤗
Kritizál 247
Saját múlt 224
Életkép 190
Kultúra 188
Kényszerlakhely 171
Blogdolgok 143
Volt egyszer 100
2026. november 9., hétfő
Kéretlen korrektor - blogvember 2026/9
Bosszantó ez a szóellenőrző akármi, ami tapasztalatom szerint csak az utóbbi időben telepszik rá a virtuális billentyűzetemre a tableten. Szenvedtem vele nap mint nap, szavakat írt át, úgyhogy például minden kommentet kétszer átolvastam, ne írjon (írjak) hülyeségeket. Meg helyett még, hat helyett hát, alkattal helyett állattal, megnyomott helyett megnyitott, nappalokban helyett nappalikban - ez csak az utóbbi másfél nap termése volt.
Aztán ma este támadt egy ötletem és megkérdeztem az AI-t. Mert ugyan az automatikus javítás a gépen már kezdettől ki van kapcsolva, de az Al olyan helyre vezetett, amiröl azt se tudtam, hogy létezik, és ott is ki kellett kapcsolni az automatikus javítást. És most nem írogat hülyeségeket helyettem a billentyűzet, szóval a mesterséges intelligencia esetenként igen hasznos, például amikor bennünket, természetes intelligenciákat meg kell tanítania valamire, amit nem tudunk.
2026. november 8., vasárnap
Kórházi vicces - blogvember 2026/8
Még a fekvőbeteg osztályon történt. Az ajtók nyitva, a kórtermekből minden hang keresztül-kasul kihallatszott, csak hallás alapján raktuk össze a történéseket, mivel az osztályon fekvő betegek kilencvenkilenc százalékban szó szerint fekvőbetegek voltak, Ezért aztán amikor meghallottam a szomszédos szobából a nővér hangját: hova mászkál, értse meg, magának el van törve a karja, még elesik! - hát csoda-e, hogy hangosan kitört belőlem a nevetés, "de jó neki, csak a karja van eltörve, tud járni!"
A másik eset a rehabon történt. Ott sokkal gyakrabban volt nevetni való, merőben más volt a hangulat, és mi néhányan, akik az előbb említett osztályról kerültünk át, saját helyzetünket úgy aposztrofáltuk, hogy onnan szabadultunk. Szóval, amikor először vállalkoztam rá, hogy megközelítem a mellékhelyiséget - kilométer hosszú volt odáig az út, komolyan - még a járókerettel sem éreztem magam biztonságban, nem is csoda, hiszen a fekvőben legfeljebb napi negyed-félórát gyakoroltam vele a gyógytornász kíséretében. Ezért azt akartam, hogy a nővér tudjon a vállalkozásomról, biztos ami biztos. Kerestem, megtaláltam a folyosó közepén, mondtam, mit szeretnék, mire ő: "menjen csak, úgyis meghallom, ha puffan". Akik csak ott voltunk, röhögtünk, ez aztàn később többször idézett mondás lett, M. nővér nagy klasszikusa. Szenvtelen arccal mondta ezt a mély hangján, én másztam tovább, ő pedig pár perc múlva odajött, benyitott, megkérdezte, minden rendben van-e. Az ezt követő hetekben ő volt a kedvencem, bàr a többieket is kedveltem és kedveltük, de M. nővér flegmaságba bújtatott lelkiismeretessége utánozhatatlan volt.
2026. november 7., szombat
Blogvember 2027/7
Egyre nyögvenyelősebben megy most nekem ez a blogvember, tavaly és tavalyelőtt is sokkal nagyobb lendülettel szántottam végig, tele voltam ötlettel és ennek megfelelően piszkozatokkal. 😊 Majd' minden nap volt mihez nyúlni, mert ha csak tőmondatokban, vagy egy sorban odavetve, de a piszkozatok legalább tartalmaztak valami gondolatot, aktualitást, bármit, amit aztán ki lehetett fejteni. Mostanában elég üres a fejem, legalábbis nem azzal van tele, amire szükség lenne a blogoláshoz. Különben is még mindig tart nálam az ilyenkor, óraátállítás után szokásos szétesés, amit minden évben tapasztalok: hangulatilag kikészít ez a korai sötétedés mindaddig, míg meg nem szokom. Egyébként is mindig, minden évszakban nyomaszt esténként a sötétedés, de ilyenkor fokozottan.
Ráadásul ma húsz éve, hogy meghalt Anyu. Első gondolatra hihetetlen, hogy már húsz év telt el azóta, ugyanakkor jobban belegondolva rádöbbenek, hogy te jó ég, mennyi minden történt azóta az életemben, mennyi változás! És mennyit változtam én is. Minden más lett.
2026. november 6., péntek
Hogy vagyok? - blogvember 2026/6
Időnként kapok érdeklődő kérdéseket kedves olvasóktól arról, hogy mi van velem, hogy vagyok, hogyan alakulok a "lábadozás" alatt. Szándékosan nem tértem ki erre a témára azóta, mióta hazajöttem, minek részletezzek bármit is, igyekeztem nem is gondolni arra az öt hétre a kórházban. De azért ennyi idő után már írhatok erről is, a műtét óta négy hónap telt el, lábadozhattam már eleget.
Csak én tudom, milyen nagy dolog, hogy most már EGY bottal járok. Október elején kezdtem megválni a járókerettől, nehogy végleg bennemaradjak. Mert a keret nagyon nagy biztonságot ad ám! Négy lába van, stabilan áll a padlón, és ha már mindkét kezeddel el mered engedni, akkor is nagyobb biztonságban érzed magad, mint nélküle, mert ott van körülötted, bármikor megragadhatod, ha szükséges. Viszont rettenetesen lassan lehet haladni vele, hiába próbálsz sietni, nem megy. Ez volt a legfőbb ok, ami segített elszakadni tőle.
Rendes csípőműtétesnél ilyenkor következik a két mankó. Én, úgy látszik, rendetlen csípőműtétes vagyok, mert a rend kedvéért próbálkoztam ugyan velük, de egy-két hétnél tovább nem ment. A mankót nem lehet elengedni, nem lehet egymáshoz fogni őket, ha szükséged van az egyik kezedre, még a villanykapcsolót se tudod elérni normálisan, szóval, néhány nap is elég volt belőlük.
Mivel addigra már a lakásban akár segédeszköz boltot is nyithattam volna, annyi botféle állt rendelkezésre, nyúltam is a következő segédlethez és következett a két bottal járás. Ez már kényelmesebb volt, bizonyos határon belül lehetett velük sietni is, ugyanakkor eléggé biztonságban éreztem magam, tetszett. Ezután pedig már csak egy lépés volt az egyetlen botig, most itt tartok. Így már van egy szabad kezem, könnyebben boldogulok a lakásban, ha nem is úgy, mint régen, dehát mint tudjuk, semmi se lehet ugyanúgy, mint régen.
Az egyik legnagyobb gond mindmostanáig az volt, hogy nem tudtam kimozdulni a lakásból, mivel a lépcsőket nem tudtam leküzdeni. Ez a helyzet, ha lassan is, de most kezd javulni, mert fájdalmasan és nehézkesen, de felmegyek és lejövök a tizenhét lépcsőn a korlát és a bot segítségével, tehát végre ki tudok menni a házból. Kezdhetem hát az elmaradt orvoslátogatásokra gyűjteni az időpontokat, mert legalább esélyem van, hogy el is jussak.
A bottal járásnak megvannak a szabályai: a botot a "rossz" lábbal ellentétes kézzel fogom, előreteszem és a rossz lábbal lépek, aztán jöhet a "jó" láb, ez a sorrend. Hát igen, annak, akinek egyértelműen rossz és jó lába van, az egyik a műtét miatt még nem teljes értékű, de a másik rendben van. Nos, nálam nem ez a helyzet, nekem nincs "jó" lábam, és ennek nem a csípőm az oka, hanem a két térdem - sajnos, mindkettő, mert most már tényleg egyik rosszabb, mint a másik, szó szerint. Állapotuk kifejezetten romlott a rehab óta. Hogy ennek az ott kapott két elektromos kezelés-e az oka (aminek a rossz hatása azonnal érződött, ezért beszüntették), vagy a megváltozott terhelés, erre már nem lehet rájönni, de nem is lényeges, a lényeg, hogy valamit tenni kell.
Szóval, nem tudom elkerülni a térdműtétet. Nem dob fel a gondolat, hogy már megint kórház, megint műtét, ágyban fekvés annak minden kellemetlenségével együtt, utána pedig sok hét lassú kínlódás/fejlődés, hogy valamelyest járni tudjak. Az némileg biztató, hogy nem rögtön lesz, merthogy ugye a várólista... Úgyhogy kb. három hete tanulmányozom, melyik kórház legyen, és az egyik, ha ugyan nem a legfőbb szempontom, hogy mit mutat a várólisták folyton frissülő táblázata, melyik kórházban várnak kevesebben térdprotézis műtétre, és ehhez arányítva melyikben operáltak legtöbb ilyent az utóbbi hat hónap alatt. Kettő van versenyben nálam, még nem döntöttem, pedig minél hamarabb el kellene jutnom legalább az ambulanciára, hogy esélyem legyen a várólistára kerülni.
Nos, nagyjából így vagyok jelenleg. Azt most hagyjuk, hogy a lábamon kívül mi minden fáj még, mert én bátran ellőhetném a régi poént, hogy aki reggel felébred és semmije nem fáj, biztos lehet benne, hogy meghalt. Szóval, biztos lehetek benne, hogy még élek.
2026. november 5., csütörtök
Szép lassan elvész - blogvember 2026/5
...persze azért tartom magam, amennyire tudom, igyekszem saját kedvemre tanulmányozni ezt-azt, még szerencse, hogy feltalálták az internetet és azt, hogy gyakorlatilag szinte minden megoldható online, gondolhatod, hogy én ezt maximálisan ki is használom. De ennek nagy előnyei mellett is úgy érzem, a régi életemet végleg elvesztettem. Ezt inkább megállapításként mondom, nem pedig életérzésként, szó sincs róla, csak hát én mindig realista voltam, nem tudom pozitívnak látni, ami nem az.
Ezt néhány évvel ezelőtt írtam levélben válaszképpen valakinek, aki azt kérdezte, hogy vagyok, mivel töltöm a napjaimat. Ha meggondolom, ma még sokkal inkább elmondhatnám ugyanezt, legfeljebb az a kitétel, hogy a régi életemet végleg elvesztettem, még fokozottabban igaz. Dehát az a bizonyos régi élet nem maradhat a régi, mert közben az évek se maradnak a régiek.
Hogy most hogy vagyok, arról majd legközelebb.
2026. november 4., szerda
Intelligencia - blogvember 2026/4
Használom a mesterséges intelligenciát (továbbiakban AI), főleg a Google-találatok helyett. Vagyis a böngészőbe beépített Geminit kérdezem meg, ha keresek valamit, ha összefüggésekre vagyok kíváncsi, sőt nemcsak egyszerű kérdéseket teszek fel, hanem bonyolultabbakat is. De nem is kell eleve azzal a szándékkal beírni valamit a keresőbe, hogy ezt most az AI-tól kérdezem, hanem egy ideje már alapértelmezetten az AI válasza az első találat, a szokásos Google-találatok csak utána következnek. Ami ebben a legjobb, hogy nem kell tíz-húsz Google-találatot végigböngészni, hanem egyben, összerendezve kapom a választ.
Ez a haszna, legalábbis számomra. Néha téved, észnél kell lenni, nem kell elhinni neki mindent. De az igazi veszélyeire csak most kezd a világ ráébredni, ha ugyan fel tudjuk fogni. Hogy egy zenei listán nemlétező énekesnő kerül az első helyre, hogy újraalkotják egy elhunyt ember karakterét, hogy sok youtube-videón, reklámfilmen már nem valódi embert látunk, nem emberi hangot hallunk, ezek "csak" viszolyogtató jelenségek. Hogy ezeken kívül mire képes, abba meg nem is érdemes belegondolni, mert kérdés, hogy tudunk-e bármit is tenni ellene. A szakértők szerint nem nagyon, mert már önmagát fejleszti, ami beláthatatlan következményekkel jár majd.
Valaki egyszer a témához hozzászólva azt mondta, hogy ö bízik egy hatalmas áramszünetben, amibe az AI is belehal, és ezzel vége lesz - amíg nem tudja magát visszadugni a konnektorba.
2026. november 3., kedd
Regény 5+1 fejezetben - blogvember 2026/3
2026. november 2., hétfő
Szegény oboista - blogvember 2026/2
Hogy miért mondtam tegnap az oboistára, hogy szegény? Mert mindenkit tiszta szívemből sajnálok, akinek hangszeres tanulás során gyakorolnia kell.
Ezt a valakit nem ismerem, azt sem tudom, férfi, nő vagy gyerek, sem azt, hogy melyik házban lakik. Amikor először hallottam úgy kb. egy éve, azt hittem, valamilyen zenedarabot gyakorol, mert például zenekarban játszik. De aztán minél többször hallottam, rájöttem, hogy nem lehet nagyon képzett zenész. Jó, hát nem a Kis kece lányomat fújja, de sose felismerhető dallamot játszik, inkàbb úgy hallom, időnként skálázik és próbálgat hangokat eltalálni.
Gyerekkoromban hét évig tanultam hegedülni. Jártam a hegedűórákra, szolfézsra, esetenként - ha rámparancsolt, mondjuk, az osztályfőnök - szerepeltem valami kis darabbal egy-egy iskolai ünnepségen, szorongva, mert tudtam, hogy a következő hegedűórán a tanártól komoly szidást kapok, amiért a szereplésem az ő tudta nélkül történt. Ez rendszeresen megismétlődött minden egyes ilyen "fellépésemet" követően. Hogy valójában miért, fogalmam sincs, akkor se értettem, mi okozza nála ezt a zsigeri ellenérzést az iskolai szerepléssel kapcsolatban, és azt miért rajtam vezeti le. Miért nem a tantestület tagjaival beszéli meg, hiszen ő nem magántanár volt, hanem az iskola zeneiskolai részlegének volt az egyik tanára, ilyen módon valamelyest a testülethez tartozott.
Belőlünk, vonósokból alakított egy kis zenekart, hegedűsök és egy-két csellista volt benne, talán még bőgős is (nem találom a rólunk készült képet), oda szerettem járni. Ott legalább nem engem tolt le, ha valami nem sikerült, hanem mindnyájan együtt viseltük a következményeket.
A szolfézstanárt nagyon szerettük, kerületünkben közismert tanár, karvezető volt, később felnőttként is jártam egy ideig az általa vezetett énekkarba. Számomra a szolfézs élethosszig tartó haszna a szolmizálás készségszintű elsajátítása volt. Ma már nem tudom egy kottáról megállapítani, milyen hangnemben írták, viszont szolmizálva bármit (na jó, bizonyos határon belül, pl. ami nem Kurtág...) leéneklek. Sőt, számomra idegen, új dallamot rendszeresen úgy jegyzek meg, hogy szolmizációs betűjelekkel leírom és így garantáltan bármikor fel tudom idézni.
Gyakorolni utáltam. Az is zavart, ha más is hallja - nevezetesen a családom - meg az is, hogy ezzel kell töltenem az időt. De ami a legnagyobb frusztrációt okozta, az volt, hogy végig kellett mennem az utcán kezemben a hegedűvel. Egy hegedűtok elég méretes darab, eldugni nem lehet, az bizony látszik, és ez borzasztóan zavart, kifejezetten szégyelltem.
Na szóval, mindezek miatt érzek mélységes részvétet, ha hangszeren gyakorló gyereket vagy felnőttet hallok, kivétel nélkül mindig elönti szívemet az érzés, hogy mennyire rossz lehet neki, szegénynek! Pedig akár az is lehet, hogy ő nem is szenved annyira, mint ahogy én gondolom. Mindenki magából indul ki, ugye.
.................
Update. Megtaláltam a két képet a zenekarunkról, számításom szerint 1961 tavaszán készültek. Magamban, de szigorúan csak gondolatban elsőhegedűsnek számítottam magamat, pedig csak azért ültem a koncertmester helyén, mert én voltam a legmagasabb (és csak ketten voltunk "nagy" hetedikesek), de nem irányítottam semmit, nem vezettem a hangolást, csak játszottam, mint a többiek. Ja, és most már látom, hogy nem volt bőgő a hangszerek közt, csak két cselló, a többi hegedű.
2026. november 1., vasárnap
Fűről, madarakról, oboáról - blogvember 2026/1
Ahhoz képest, hogy augusztus elejére a kert növényzetének nagy része majdhogynem kipusztult, mégis elég volt az a múltkori két-három alkalom a párórányi esővel, és mostanra kinőtt a fű egy nagy területen. Október végére! Amikor normális körülmények között már leáll minden növekedés - ja, hogy az idén nyáron minden volt, csak normális körülmény nem? Hát igen, ez igaz. És most a természet megpróbálja helyrebillenteni legalább ezt a kicsi területet, és ősz ide vagy oda, teljesen indokolatlanul kizöldül a fű. De hogy a nyírfa, ami már három hónap óta halottnak látszik a barna zörgő leveleivel, tényleg kiszáradt-e, vagy majd mégis kihajt, az csak tavasszal fog kiderülni.
A madarak élénken röpködnek, mind megvannak, a két örvös galamb, a balkáni gerlék, a szarkák, sajnos a varjak is, na meg a rengeteg cinke és feketerigó. A két mókus, egy vörös és egy fekete iszonyú sebességgel röpköd keresztül-kasul a fákon a megszokott útvonalon, raktározzák be a télre valót.
És ő ugyan nem a flora és fauna része, de valamelyik ablaknál gyakorol az oboista is, szegény.
2026. október 21., szerda
Kapaszkodjak már vissza
Alig találok ide vissza ennyi hét kihagyás után. És úgy látszik, általában ez az az időszak, az október, amikor hanyagolni szoktam a blogot, legalábbis így volt tavaly és tavalyelőtt is. Az idén még a huszonkettedik évfordulómról se emlékeztem meg, pedig eszembe jutott.
Viszont hamarosan lesz motiváció, jön a blogvember. Bár hivatalosan nem láttam még semmit róla, attól még vállalkozhatok rá. De mit tudom én, ugye, maga ez az év is elég rendhagyó nálam, tehát vagy sikerül, vagy nem.
2026. szeptember 12., szombat
Stat
Mit tennél, ha a blogod statisztikája egyszercsak olyan hatalmas számadatokat mutatna, ami képtelenség? Nem látsz erre semmi különös okot, nem írtál bejegyzést valami rendkívüli, hatalmas érdeklődést kiváltó témáról, tehát nincs semmi, amiért megugorhatott volna a látogatók száma.
Így jártam nemrég. Először csak napi száz feletti látogatót jelzett, aztán ment mindig feljebb, kétszáz-, háromszázvalahány, de a rekord az augusztus 24-én mért 541 volt. Aznap nem is írtam semmit, 21-én volt az utolsó bejegyzésem, tehát semmi oka nem lehetett ennek az óriási növekedésnek. A következő napokban sem született új bejegyzés, mégis alig mutatott reálisabb számokat a statisztika, minden nap háromszázon felül maradt.
Első gondolatom az volt, hogy leszedem a shinystat fícsört, mert biztos, hogy ez valami robottámadás, ami ki tudja, mivé fajul. Aztán mégse szedtem le, csak figyeltem, hogyan alakul. Nagyon lassan csökkentek a számok, szeptember 8-dika óta kezdi a reális képet mutatni a napi statisztika, most már azt lehet mondani, hogy rendben van, nem a szokásostól eltérőek az adatok. De hogy mi okozta ezt a hetekig tartó látogató-özönt, nem tudom, mert hogy nem volt normális, az nyilvánvaló, és az is biztos, hogy nem a blog tartalmának, rendkívüli színvonalemelkedésének volt köszönhető.


.jpg)
.jpg)