2026. november 3., kedd
Regény 5+1 fejezetben - blogvember 2026/3
2026. november 2., hétfő
Szegény oboista - blogvember 2026/2
Hogy miért mondtam tegnap az oboistára, hogy szegény? Mert mindenkit tiszta szívemből sajnálok, akinek hangszeres tanulás során gyakorolnia kell.
Ezt a valakit nem ismerem, azt sem tudom, férfi, nő vagy gyerek, sem azt, hogy melyik házban lakik. Amikor először hallottam úgy kb. egy éve, azt hittem, valamilyen zenedarabot gyakorol, mert például zenekarban játszik. De aztán minél többször hallottam, rájöttem, hogy nem lehet nagyon képzett zenész. Jó, hát nem a Kis kece lányomat fújja, de sose felismerhető dallamot játszik, inkàbb úgy hallom, időnként skálázik és próbálgat hangokat eltalálni.
Gyerekkoromban hét évig tanultam hegedülni. Jártam a hegedűórákra, szolfézsra, esetenként - ha rámparancsolt, mondjuk, az osztályfőnök - szerepeltem valami kis darabbal egy-egy iskolai ünnepségen, szorongva, mert tudtam, hogy a következő hegedűórán a tanártól komoly szidást kapok, amiért a szereplésem az ő tudta nélkül történt. Ez rendszeresen megismétlődött minden egyes ilyen "fellépésemet" követően. Hogy valójában miért, fogalmam sincs, akkor se értettem, mi okozza nála ezt a zsigeri ellenérzést az iskolai szerepléssel kapcsolatban, és azt miért rajtam vezeti le. Miért nem a tantestület tagjaival beszéli meg, hiszen ő nem magántanár volt, hanem az iskola zeneiskolai részlegének volt az egyik tanára, ilyen módon valamelyest a testülethez tartozott.
Belőlünk, vonósokból alakított egy kis zenekart, hegedűsök és egy-két csellista volt benne, talán még bőgős is (nem találom a rólunk készült képet), oda szerettem járni. Ott legalább nem engem tolt le, ha valami nem sikerült, hanem mindnyájan együtt viseltük a következményeket.
A szolfézstanárt nagyon szerettük, kerületünkben közismert tanár, karvezető volt, később felnőttként is jártam egy ideig az általa vezetett énekkarba. Számomra a szolfézs élethosszig tartó haszna a szolmizálás készségszintű elsajátítása volt. Ma már nem tudom egy kottáról megállapítani, milyen hangnemben írták, viszont szolmizálva bármit (na jó, bizonyos határon belül, pl. ami nem Kurtág...) leéneklek. Sőt, számomra idegen, új dallamot rendszeresen úgy jegyzek meg, hogy szolmizációs betűjelekkel leírom és így garantáltan bármikor fel tudom idézni.
Gyakorolni utáltam. Az is zavart, ha más is hallja - nevezetesen a családom - meg az is, hogy ezzel kell töltenem az időt. De ami a legnagyobb frusztrációt okozta, az volt, hogy végig kellett mennem az utcán kezemben a hegedűvel. Egy hegedűtok elég méretes darab, eldugni nem lehet, az bizony látszik, és ez borzasztóan zavart, kifejezetten szégyelltem.
Na szóval, mindezek miatt érzek mélységes részvétet, ha hangszeren gyakorló gyereket vagy felnőttet hallok, kivétel nélkül mindig elönti szívemet az érzés, hogy mennyire rossz lehet neki, szegénynek! Pedig akár az is lehet, hogy ő nem is szenved annyira, mint ahogy én gondolom. Mindenki magából indul ki, ugye.
.................
Update. Megtaláltam a két képet a zenekarunkról, számításom szerint 1961 tavaszán készültek. Magamban, de szigorúan csak gondolatban elsőhegedűsnek számítottam magamat, pedig csak azért ültem a koncertmester helyén, mert én voltam a legmagasabb (és csak ketten voltunk "nagy" hetedikesek), de nem irányítottam semmit, nem vezettem a hangolást, csak játszottam, mint a többiek. Ja, és most már látom, hogy nem volt bőgő a hangszerek közt, csak két cselló, a többi hegedű.
2025. december 20., szombat
A Varázsfuvola és én
Olvasom Rózsa bejegyzését, amelyben többek között a Varázsfuvoláról van szó. Hogy én mennyire vagyok szakértő a Varázsfuvola ügyében, azt jól mutatja életemnek az az esete, amikor a szegedi Szabadtéri Játékokon éppen a Varázsfuvolát néztük meg néhai barátnőmmel, Marival.
Mari nagyon szerette az operákat, szinte minden évben váltott operabérletet, általában valakivel kettesben, de volt, hogy egyedül is, ha nem talált ehhez társat. Egyszer rávett engem is, váltottunk hát bérletet az Erkel Színházba. Az más kérdés, hogy abba az évadba esett télen a nagy energiatakarékossági intézkedés - a részletekre már nem emlékszem, de a lényeg nagyjából az volt, hogy este tízkor mindenhol kötelezően befejeződtek a színházi előadások. De azért így is láttunk néhány nagy klasszikus operát, és bár én azelőtt az operákat inkább csak a tévéből és rádióból ismertem valamennyire, főleg a zenéjüket, a cselekményt nem nagyon tudtam volna elmesélni, de a zenét nagyon élveztem a színházban is.
Aztán a következő nyáron adódott egy lehetőség, hogy ha akarunk, Szegeden bármikor megalhatunk egy ismerős családnál, és jött az ötlet (nem tőlem), hogy menjünk augusztusban a Szabadtérire, ha kapunk rá jegyet. Mire mennénk szívesen? Átnéztük a műsort, menjünk a Varázsfuvolára, Mari persze látta már nem is egyszer, én ismertem a zenéjét, a szegediek szereztek nekünk jegyet, mentünk Szegedre.
Este aztán beültünk a Dóm téri széksorba, kicsit körbetekertük a derekunkat a két kis pléddel, amit vendéglátóink előrelátóan kölcsönadtak nekünk, és elkezdődött az előadás. Emlékszem, németül beszélő nőkkel voltunk körülvéve, akik az elején csak nehezen hagyták abba a szövegelést, ezért Mari odasúgta nekem: "Na, ha nem hagyják abba a cvancigolást, baj lesz!" 😄 De nem lett baj, a nők elhallgattak, maradéktalan lett az élvezet.
Viszont nekem fogalmam sem volt, ki kicsoda a színpadon. Nem tudom, az operában mikor jelent meg először az Éj királynője, monumentális alak, nagyon szoprán hangon énekelt, de egy idő után, nem értvén a cselekményt, halkan megkérdeztem Marit, ez kicsoda? "A rossz asszony" - mondta. Aztán egy lány énekelt (nyilván Pamina), megkérdeztem, és ez ki? "A jó lány" - felelte Mari. Úgyhogy nekem akárhányszor eszembe jut az eset, mindig nevetnem kell, mert arra gondolok, ez az én szintem a Varázsfuvola ügyében: a rossz asszony, meg a jó lány, ennyi. 😃
+++
De hogy valami komolyabb is legyen, elmondom, hogy az előadásban Sarastro Gregor József volt, és akkor hallottam először Csavlek Etelka nevét, aki a "jó lányt", Paminát énekelte. Csavlek Etelka akkoriban már keramikus művész is, és operaénekes is volt.
2025. szeptember 4., csütörtök
Nem vagyok én koromnak megfelelő
Nem illek én bele a hetvenesektől elvárt ízlésbe. Mert nem rikácsolom, hogy nekem nincs fészbukom és nem is lesz! Mert olyanokat kérdezek, hogy na és milyen rendszered van, meg hogy és milyen böngészőt használsz? Mert az asszony kérdésére, hogy honnan lehetett ezt tudni (mármint hogy augusztus közepéig nem jár a villamos), azt válaszolom, hogy a békáká oldaláról - miközben nagyon vigyázok, ki ne ejtsem, hogy a békáká fészbuk oldaláról, mert tán még hátrább is ugrana tőlem ijedtében.
Mert most is mit hallgatok? Nickelback-et. De szoktam Shakirát, Pinket is, meg George Ezrát és James Blunt-ot is szeretem, sajnáltam is tavaly, hogy ez utóbbi budapesti koncertjén nem lehettem ott. De hallgatom a régi rockot, funkyt és mindent, amit egy hetvenes úgy általában nem szokott hallgatni. Szeretem a ritmust és a jó hangszerelést, ez a kettő ha összhangban van, nekem az adja meg a hangulatot. Megmaradtam a harmincas-negyvenes éveimben, csak az a baj, hogy ha valaki rámnéz, egy kis görnyedt öregasszonyt lát. Nagyon görnyedt és nagyon kis öregasszonyt. Ezen attribútumok közül számomra pillanatnyilag a kicsi a legmegrázóbb, mert ha meggondoljuk, hogy világéletemben magas voltam, a tornasor végén (elején?) álltam, nyolcadikig a legmagasabb voltam az osztályban, és felnőttként is mindig elértem a magas polcokat, az ablaktábla tetejét és mindent, ami magasan volt, akkor talán érthető az én frusztrációm amiatt, hogy most meg semmit sem érek el, a kirakatüvegekbe belepillantva pedig azt kérdezem, ki ez a töpörödött nénike.
Úgyhogy nem próbálom megjósolni, meddig tudok megmaradni lélekben ifjú öregasszonynak, de addig, addig Nickelbacket, Backstreet Boyst, meg Ace of Base-t hallgatok. Meg a többi retrót, ami szembejön. 😀
2025. július 6., vasárnap
Hátha még emlékszik valaki a múlt századból...
...az Onedin családról szóló nagysikerű filmsorozatra. Akkoriban nem tudtuk, hogy Peter Gilmore, a főszereplő énekelt is. 1974-ben jelent meg a lemeze Hollandiában, Ausztriában és Ausztráliában. James Onedin Songs of the Sea - ez az album címe, amelyen tizenkét dalt énekel (az első szám pedig a film bevezető zenéje, Hacsaturján Spartacus balettjének Adagio tétele).
2025. június 24., kedd
Hogy működik az emlékezet?
Van F-kulcs és G-kulcs, vagyis basszuskulcs és... hogy is hívják a gékulcsot másképp? Volt valami neve annak is, de mi volt az? Az efkulcs a basszuskulcs, a gé pedig... nem és nem jutott eszembe, percekig gondolkoztam rajta, aztán később beugrott: hát persze, violinkulcs!
Hiába, ami teher volt, az könnyebben feledêsbe merül, nálam legalábbis így működik.
2025. április 3., csütörtök
Szól a rádió
Kár, hogy egy rádió adása nem programozható egyéni ízlés szerint. A zene maradjon, amikor pedig hírek következnek, némuljon el. Mert a zene, ez a zene kell, de hírekre, ezekre a hírekre semmi szükségem sincs.
Esetleg ne is legyenek benne hírek egyáltalán, csak zene.
2025. március 9., vasárnap
Mjuzik
Néha ottfelejtem magam a reels-videóknál, a cuki kisbabásokat, a nem kevésbé cuki kisbaba-cica-kutyásokat pörgetem egymás után, és néha előjön egy-egy flashmob-jellegű is. Ma például ez, amelyben a zongorista Emilio (Emilio Piano néven fut) hol itt, hol ott, utcán, repülőtéri váróteremben, plázában zenél, és időnként egy-egy önként dalra fakadó civil járókelőt kísér játékával, illetve némelyek saját hangszerükkel csatlakoznak hozzá. Mindegy is, hogy ez megrendezett, előre megbeszélt dolog, vagy tényleg spontán jelentkeznek a szereplők, a "műsor" mindenképpen hatással van a jelenlévő tömegre. Bár érdemes megfigyelni, hogy az őszintén álmélkodó és gyönyörködő közönségből sokan azonnal videózzák a produkciót, mintha legalábbis megörökítés nélkül nem is lenne igazi az élvezet.
Íme a videó, élvezzétek: https://www.facebook.com/reel/8710652469055017
2024. augusztus 2., péntek
Vicces Windows
Ez a videó azok számára érthető és vicces, akik Windows-t használnak, és jól ismerik a rendszer beindulásakor és kikapcsolásakor felhangzó szignált, meg a használat közben hallható hangjelzéseket.
https://youtu.be/dGKwx-BFO0E?si=10AJfb8qJbtizoEW
A karmester, Rainer Hersch brit színész, író, aki főleg a komolyzene komikus megközelítésével szerzett ismertséget. Rengeteg vidám zenés videója van a youtube-on.
2018. március 24., szombat
2018. január 30., kedd
When I close my eyes, thoughts of you come up one by one
I can’t say anything and I’m only looking at you
I miss you but I can’t see you, I can’t go to you
Don’t forget our promises
It was you, it was only you
Even if you’re among the many stars
If I close my eyes, I can find you in my heart anytime
My heart hurt so much, tears kept coming, so I tried to forget you
You left but I’m waiting for you to come back
I remember your promise
It was you, it was only you
Even if you’re among the many stars
If I close my eyes, I can feel you in my heart anytime
Hold my hand once again
It was you, it was only you
Even if you’re among the many stars
If I close my eyes, I can find you in my heart anytime

.jpg)
.jpg)


