Szerintem az élet

A szakemberek azt mondják, alvás közben mindenki álmodik, még az is, aki azt hiszi, hogy nem. Nahát, én bezzeg tudom, hogy minden éjjel álmodom. Sokszor szinte fáradtabban ébredek, mint ahogy este lefeküdtem, mert annyi minden történt velem álmomban. Az utóbbi években általában nem emlékszem pontosan az álmaimra, csak az érzés marad meg bennem arról, hogy kellemes volt-e vagy nyomasztó, esetleg ébredéskor még vannak emlékeim a személyekről, akik szerepeltek benne, de egyebet nem bírok felidézni.

A mai álmomra viszont kivételesen emlékszem. Nagyon zavaros volt, Balatonfüred, pár napos üdülés, valakivel beszélgettünk, őt kihívták az udvarra, én meg olvasni kezdtem valamit. Ekkor a teljesen üres helyiségben szorosan mellém leült egy idegen nő és elkezdte nézegetni az illető otthagyott könyvét, majd pedig leplezetlenül beleolvasott a hátam mögül az én könyvembe, mire én: 

- Már ne is haragudjon, de ez modortalanság, előbb az idegen holmit rakosgatja, most meg beleolvas a könyvembe, miféle viselkedés ez? 

- Elnézést, de nem tudok mit kezdeni magammal, annyira unatkozom. 

- Miért, meddig marad? 

- Másfél hétig...

- Istenem, ha én maradhatnék itt másfél hétig!  - sóhajtottam föl és győzködni próbáltam, hogy itt annyi látnivaló van, járja be a várost, meg a környéket.

Aztán azt mondtam:

- Ha itt már mindent megnézett, felül a vonatra, Csopakon leszáll és ott elindul fölfelé, nagyon szép hely - mondtam neki, miközben tudtam, hogy Arácsra gondolok és a Koloska-völgyre, mert a valóságban életemben nem jártam Csopakon, Arácson és a Koloska-völgyben viszont többször is - igaz, hogy Arácsra sose mentünk vonattal, hanem gyalog fel a kiserdő mellett, olyan közel van a vasútállomása.

Elindultam vele, járkáltunk mindenfelé, utcákon, meg egy mezőn derékig érő gazban, aztán visszaértünk a szállásra -  az ebédlőasztal tele volt mindenféle félbehagyott ételekkel és a falon lévő telefon kijelzőjén láttam, hogy 12 nem fogadott hívásom volt, erre mondtam neki, hogy haza kell telefonálnom. És ekkor felébredtem. 

Hozzátartozik a történethez, hogy a hely, ahol voltam, nem hasonlított Balatonfüredhez, csak tudtam, hogy ott vagyok. Ahol járkáltunk, annak se volt köze sem a füredi utcákhoz, sem a város környékéhez. A szereplő személyeket ébren nem tudom azonosítani a való életbeli ismerőseimmel, senkire nem emlékeztetnek. Hogy az életben én így rászólnék egy ismeretlenre a viselkedése miatt, ez is szinte lehetetlen, a valóságban ilyenkor szándékosan ránézek - csúnyán és hangsúlyosan, hogy észrevegye magát -, de nem szólok, bár alig bírom visszafogni magam. És hozzáteszem, hogy ezzel a csúnyán-nézés módszerrel is csak olyan 15-20 éve élek, ifjabb koromban elő nem fordulhatott volna. Az meg, hogy derékig érő gazban gázolnék, fel sem merülhetne, még télen sem, nemhogy nyáron. 

Szóval, nem elég, hogy megfejteni nem sikerült ezt az álmomat sem, még az is kétséges, hogy tényleg én álmodtam, mert amint látható, még magamra sem hasonlítok benne. De arra elég volt, hogy ma is fáradtan ébredjek.