Szerintem az élet

Volt egyszer egy közös blogunk, a Van képünk hozzá. Emlékét Borka idézte föl nemrég a saját bogjában, ezennel ellopom az ötletét és tervem szerint néha ideteszek majd belőle egy-egy írást, persze mindig a sajátomat.

A blognak (mely már régen nincs sehol, a blogspot minden figyelmeztetés nélkül törölte) az volt a lényege, hogy valaki hozott egy képet, berakta és arról kellett írnunk, mindig ami eszünkbe jutott róla és  ahogyan tudtunk, tényszerűen, vagy fantáziánkat eleresztve történetet kreálni hozzá, tehát mindenki azt hozta ki a megjelenő képből, amit akart. Emlékszem, annak idején némi kétellyel vállalkoztam az egészre, mondván, hogy én dokumentarista vagyok, nem tudok képzeletből írni, nincs hozzá fantáziám. Előfordult aztán, hogy mégis megkíséreltem (vagy megkísértettem?) a lehetetlent, például annál a képnél, amit Borka is mutat a bejegyzésében:

 

Underground

Jó is egy földalatti mozgalomban! Nem fúj a szél, nem esik az eső és nem kell tolongani a buszon. Ráadásul akkor bújsz elő, amikor akarsz.

Ez itt egy underground aktivista. Nyilván, mert nagyon jól érzi magát. Most éppen kibújhatnékja támadt, félretolta a titkos ajtót és kikönyökölt a nagyvilágba. Nézi a fent zajló életet, a rohanó embereket, akik nem tudják, mennyivel jobb neki odalent. Vigyorog, mert szép lányokat is lát, kicsit a szoknyájuk alá is kukucskál - ha már ilyen helyzeti előnye van, ugye. De látvány ide vagy oda, a lenti életet fel nem adná semmiért. Pár percig nézelődik, feltölti magát D-vitaminnal, aztán szépen visszaereszkedik a mélybe és elégedetten éli a lenti életet. Mondom én, hogy ő egy underground aktivista.

Ha meg nem, akkor egy képzeletbeli csatornatisztító, akit egy szobrász vicces kedvében bronzba szobort, hogy előbb a sikítófrászt, majd a következő pillanatban a harsány nevetést váltsa ki a járókelőkből.

(2007. április 4.)