Szerintem az élet

Ilyen volt ma a város fentről, a várból. A Critical Mass résztvevői épp akkor kerekeztek nagy üvöltésekkel kísérve a pesti szállodasor előtt, de ez szabad szemmel alig volt látható, inkább csak a hangokból figyelt föl rá a közönség ott a magasban. A Sándor palota előtt őrt álló vitézek pontosan akkor cseréltek fakabátot - mert őrségváltásnak nem nevezhetem, hiszen maradt ugyanaz a két személy, csak helyet változtattak - amikor odaértem. A jól betanult, tökéletesen egyszerre végzett mozdulatok és díszlépés után beállván az őrbódék elé megigazították derékszíjukat, kesztyűjüket, sőt még egy mondatot is váltottak egymással,  ez a pár másodperces művelet volt számukra a lazítás, aztán ismét mozdulatlanná dermedve álltak tovább. A turista meg olyan vicces állatfaj - már persze némely egyed -, hogy képes beleállni a képükbe, egészen közel, hátha megzavarhatja őket. Az a gyerek meg ugye nem tuszkolhatja odébb azt a tahót a puskatussal, pedig gondolom, lennének ötletei.

 

A Vármúzeumban van egy érdekes időszakos kiállítás, a címe: Távol az Araráttól - Örmény kultúra a Kárpát-medencében. Az egyik teremben külön kis beugróban a témához tartozó kisfilmeket vetítenek, a szamosújvári örménységről szólót végignéztem és most megtaláltam a neten is, megmutatom, hátha másnak is tetszik. 
Tessék megfigyelni majd a tűzvészben elpusztult harangok történetét, illetve hogy mi lett a megoldás, harang azóta ugyan nincs, de harangszó mégis van.
("...és akkor Ilonka néni, mielőtt kezdődött volna a szentmise, bément a sekrestyébe, békapcsolta a magnót, öt percet harangozott, bément a sekrestyébe, meghúzta a csengőt, s akkor Sáska pap bácsi kezdte a szentmisét. ... s akkor pár évvel ezelőtt sikerült annyi pénzt összekoldulnunk, hogy cd-re tettük a dolgot, új erősítőt vásároltunk, és jelenleg a kölni dóm harangjai szólnak reggel 6 órakor, délben 12-kor és este 8 órakor.")