Szerintem az élet

Tulajdonképpen együtt élünk a fölöttem lakóval.

Háromnegyed hét körül  volt, amikor ébredezni kezdtem. Még a szemem se nyitottam ki,  épp csak felfogtam, hogy megint egy új nap kezdődik, amikor a nagy csöndben hallom ám a fejem fölött azt a jellegzetes ismétlődő brummogó hangot, amit a mobiltelefon ébresztője produkál. Brummog, brummog, aztán valami mozgás támad és a hang abbamarad. Csend. Még mindig az észheztéréssel voltam elfoglalva, kevés sikerrel, de emlékszem, az utolsó gondolatom az volt, hogy nagyon hallgat a pasi odafönt, semmi mozgás, ez tán elalszik... és a következő pillanatban már vissza is aludtam.

Amikor legközelebb eszmélni kezdtem, háromnegyed nyolc volt, megállapítottam, hogy amilyen hülye álmom volt, ezért kár volt visszaaludni. Tápászkodom fölfele, mikor egyszercsak a fejem fölött mozgolódás támad, kapkodás zaja, gyors léptek, fiók csattanása  és tudtam, a fickó egy órával azelőtt tényleg elaludt, miután kinyomta a mobilt. Mire én fölkeltem és elindultam a szobából kifelé, már hallottam is a hevederzár háromszori csattanását a fenti lakás ajtaján, tehát a szomszéd igazán rekordidő alatt kapta magára a ruhát és süvített el a munkába. Szegény, elég rosszul kezdődött a hete. Mert mindig háromnegyed hét körül kel és úgy 15-20 percig készülődik, tehát 7.10 tájban zárja az ajtót, ehhez képest ma bizony alapos késéssel indult el.

Így élünk mi itt ezekben az egymásra szerkesztett, szeparált dobozokban. Hogy is énekli Cseh Tamás? "Házakon rések, azon kilépnek, házak közt járat, azokon járnak, indulnak el."  Bár ebben az ajtókról és utcákról van szó, mégis nekem erről a két sorról mindig az jut eszembe, hogy a történelemben vajon mikor határozták el az emberek, hogy egymás mellé-, fölé-, köréragasztgatott kuckókban akarnak élni? Illetve nem is jó szó az akarnak, hanem mivel egyre nőttek, terebélyesedtek a városok, talán valaki a fejére csapott és eszébe jutott, hogy többen elférnének, ha egymás tetején laknának. Így történhetett, mert az elhatározáshoz valami motivációnak csak kellett lennie. Ekkor elkezdtek teherbíróbb födémet tenni a falak tetejére, felfelé is folytatták a falazást, tetőt rittyentettek rá, aztán boldogan vették tudomásul, hogy odafönt is elfér még egyszer annyi ember, mint odalent. 150-200 évvel ezelőtt pedig már Magyarországon is megszaporodtak a bérpaloták, melyeknek többszobás, gazdag kialakítású  lakosztályában gyakran benne lakott az arisztokrata vagy módos polgár tulajdonos a családjával, a ház többi szerény, komfort nélküli lakását pedig bérbeadta. És laktak ők is mindannyian egy-egy elkerített kuckóban egymás mellett, alatt, fölött.

Ez volt a történelem. Most pedig mi is ugyanúgy lakunk az elkerített kuckóinkban egymás mellett, alatt, fölött, némely réseken kinézünk, más réseken kilépünk, szóval, a történelem még mindig tart. Míg a világ áll, ad infinitum. :)