A helyi tévében éppen arról beszélnek, miért szoknak be a vaddisznók a lakott területekre. Például az út szélére kidobott háztartási zöldhulladék miatt, ami terített asztalt jelent az állatoknak. Az elhanyagolt, bozótos telkeken megtelepszenek, onnan járnak ki portyázni, majd visszatérnek a búvóhelyre és ott ellaknak hosszabb ideig is.
Eddig csak télen hallottunk eseteket, amikor a vaddisznók rémisztgették a járókelőket a kora reggeli vagy esti sötétben, sőt emlékezetesek azok a fotók, melyeket az éjszakai belvárosban készítettek rémülten kocogó vaddisznókról. Most már nyáron is bemerészkednek a házak közé és mint az erdőgazdaság szakembere mondja, nincs túlszaporulat, így nem kövik ki őket, no meg lakott területen egyébként sem lehet vadászni.
Emlékszem (és többször írtam is róla), ama kies mezővárosban milyen meglepetés volt számomra, amikor többször is szembetalálkoztam hol kifejlett, hol meg kölyökrókával és ez évente ismétlődött. Először intézkedni kezdtem, sikertelenül, aztán megszoktam és megszokták mások is, hogy vannak rókáink. Éjszakánként sokan hallották a rókavonítást, néhány tyúk is áldozatul esett, nappal pedig az állomáson várakozók közt is csak ténymegállapításként hangzott el, hogy jé, az ott egy róka.
Amint Németországban élő unokatestvérem mondta akkoriban, ott a nagyváros kertes részén is rendszeresen találkoznak rókával, ez már nem is számít különlegességnek. Lassan mi is így leszünk vele, a városokban lehetnek rókák, vaddisznók, együtt élünk flórával-faunával, mindenki belesimul a nagy természetbe. Lehet, hogy ez jó a rókának és a vaddisznónak, de hogy az embernek jó-e, azt nem tudom.
2 megjegyzés:
Tényleg! Annak idején sokszor írtál a "rókás élményeidről".
Én is régen „rókáztam”. Mit mondjak, nem hiányzik. :)
Megjegyzés küldése