Az évenként ismétlődő lomtalanítás hálás anyag lenne egy blogbejegyzéshez, hogy úgy mondjam, blogbejegyzésért kiált. Ám mivel többé-kevésbé mindenki jól ismeri ezt a témát, nem megyek bele mélyebben, elég annyi, hogy ilyenkor egész más képet mutat a jól ismert környék: a helyfoglalásról tudósító barna dobozfedelek az oszlopokon - "az utca két oldala foglalva", - a napok óta betonpárkányon, buszmegállóban dekkoló őrszemek, a lomkupac szélén matriarchális fensőbbséggel ücsörgő nagymama, aki onnan dirigálja a válogató családot, beleértve a gyerekeket is, az utca közepén törökülésben csillagszórókat gyújtogató gyerek, az egymás közt megfelelő árra alkudozó gyűjtögetők párbeszéde, az ócska (illetve jobb) kocsikba zsákmányt pakolók igyekezete... és még hosszan lehetne sorolni a pillanatképeket. Hogy némelyik kitett holmi-egyvelegből sokszor egy egész élet tárgyi környezetét lehetne megrajzolni, talán mondanom se kell.
Nem baj, holnap délutánra minden elcsöndesedik. Aztán erre a hálás témára egy évig várni kell.
2 megjegyzés:
A csúcs: Két éve kidobtunk egy féléves mosóautomatát, mert tönkre ment helytelen használat következtében. Egy roma ember, egy igen sovány valaki lecsapott rá. Biztosra vette, hogy ő képes megjavítani. Kétkerekű kiskocsijára emelte, és elmondta, hogy a Józsefvárosba cipeli, hazahúzza: a Lőpormalom utcából, Óbudáról.
A lomizókról könyvet lehetne írni. De nagy bátorság kellene hozzá szót érteni a kulcsemberekkel. Az biztos, hogy egy semmi máshoz nem hasonlító világ az övéké.
Hasznos találmány, még akkor is, ha klánok csapnak le egy-egy területre. Mi ilyen csapat segítségével rendeztük be a nyaralót: kishibás mosógép, hűtőszekrény, Singer varrógép (működik!), samott-tégla, zománcos óriáslavór, mosófazék, kis asztal, nagy asztal, és a jó ég emlékszik, mennyi minden volt még közte jutányos áron. Aztán otthagytuk az egészet a szomszédoknak.
Megjegyzés küldése