Szerintem az élet

Ma elkaptam egy műsor utolsó perceit, egy számomra ismeretlen nő sétált a Balaton partján majdnem szemben Tihannyal, vadkacsák totyogtak mellette, mondtam is magamban, ez Zamárdi, a szabadstrand!  Kísértetiesen ugyanaz volt a kép, a hangulat, mint nyolc éve szeptemberben, amikor én sétáltam ugyanott (mert tényleg a zamárdi szabadstrand volt) egy múltidéző vasárnap délután. A filmben éppen Cseh Tamás és Másik János énekelt, hogy mit, azt tán mondanom sem kell. A nő pedig a következő pillanatban arról beszélt, hogy ő az ötvenes évek Balatonját kergeti, azt a Balatont, ami ma már nincs. Az akármilyen egyszerű házikóban együtt nyaraló családokat említette, ahol a gyerekek együtt játszottak és az anyukák egy-egy hozzávalót a közösbe bedobva készítettek ebédet, vacsorát. Aztán felolvasta egy versét, amiben szó van az úszógumiként használt autóbelsőről, a petrofóron készült paprikás krumpliról, én meg arra gondoltam, ilyen nincs, hogy ennyire egyezzen minden, az én-is-mondhattam-volna tökéletes érzése és pillanata ez. Pedig nem volt több pár percnél az egész, a filmnek máris vége lett, fogalmam sem volt, mi ez a műsor, de még el tudtam olvasni a beszélő nevét, Petrőczi Éva.

Sosem hallottam Petrőczi Éváról, nem tudok róla semmit, milyen író, milyen költő, milyen ember, szeretni illik-e őt manapság, vagy sem, mert mint tudjuk, ilyen világot élünk,  az egyik oldal magasztalja ugyanazt az embert, a másik pocskondiázza - szóval, mondom, nem tudok róla semmit, de hogy ezzel a pár mondatával nagyon "belémtalált", az biztos. És mondhatod, hogy már megint a retró, már megint a múlt, minek ez? De kérdem én, ha tudnád, hogy megdöbbentően szóról szóra ugyanezeket élted át annak idején, amiről ő beszélt és verselt - kivéve,  hogy a versbeli "sosem-látott" apa helyére bebörtönzött nagynénit írhatnék - akkor ugye, jogos a múltidézés?

Itt vannak a bizonyítékaim is: egy fonyódligeti üres telken közös sátorozás egy ismerős családdal (a háttérben az a ház a szomszéd telken állt, egy akkor neves operaénekesnő nyaralója volt), ott a petrofór középen - hogy akkor épp mi főtt benne, nem tudom, de paprikás krumpli többször is, - meg itt van a klasszikus úszógumi is, a másik házaspár Csabi nevű kisfiával együtt ringat bennünket a Balaton. Anno Domini 1958.

(Aki pedig még mostanra sem unt rá a múltidézéseimre, megnézheti a nyolc évvel ezelőtti Zamárdiban tett bóklászásomról a két blogbejegyzést, az egyiket és a másikat is.)