Szerintem az élet

A közelítő tél küszöbén kis vigasztalásképpen lássunk egy balatoni kincset*, egy gőzhajó-menetrendet 1847-ből. Az ember olvassa, közben maga elé képzeli a Balaton térképét és lelki szemeivel látja, amint az a régi hajó hajnali 4-kor (!) kipöfög a füredi kikötőből Kenese felé, aztán vissza, majd pedig továbbindul Boglárra és déltájban már ott is van a célállomáson, Keszthelyen. De nekem a visszaút vége a legaranyosabb: miután estefelé megérkezik Kenesére, onnan végül "Füredre megy hálásra". Hálásra! Hát nem édes? (No, ezt próbálnánk egy idegen anyanyelvűnek elmagyarázni, biztosan az őrületbe kergetnénk vele, hogy a mi régi magyar nyelvünk szerint a harangok a toronyban laknak, a hajók meg éjszakai pihenőjükre hálni mennek!)

Azt is megtudjuk, hogy útja során  "megérinti" a közbeeső helységeket, valamint arról is tájékoztat a hirdetmény, hogy a kedves utas Pestről a Tigris vendéglőtől naponta indítandó gyorskocsival juthat el Kenesére, hogy egyáltalán felszállhasson a gőzhajóra. Nevezett vendéglő egyébként a mai Nádor utca és Mérleg utca sarkán lévő 130-szobás Tigris szállodához tartozott (az épület ma is áll és a névadó tigris ma is ott hever a kapu fölött).

Ráadásul a hajóutazás a nevezetes Kisfaludy gőzössel történt, mely csak pár hónapja, 1846 szeptembere óta közlekedett a Balatonon. Ha jól belegondolunk, a kedves utas, miután a gyorskocsival megérkezett Füredre, alighanem kénytelen volt ott megszállni legalább az éjszaka pár rövid órájára, hogy a hajnali négykor induló hajóval elindulhasson Keszthely felé, úgyhogy mai képzeletünkkel elég macerásnak látjuk ezt a kis kirándulást. Dehát bizony így utaztak eleink a Balatonhoz és keresztül-kasul a magyar tengeren cirka 170 évvel ezelőtt. 

A Kisfaludy Füred előtt, korabeli metszeten

*Tiszta véletlen és csak az én lelkemnek külön simogatás, hogy a gőzhajó-menetrend alján ott látom régi kedves munkahelyem pecsétjét, ebből tudom, hogy a lapocska az ő állományuk részét képezi.