Szerintem az élet

Még mielőtt beáll a tél, gyorsan erőt vettem magamon és megint nyakig belemásztam az anyakönyvek böngészésébe. Altattam a témát évekig, mert elakadtam, de most mégis megpróbáltam továbbjutni, mármint hátrafelé az időben. És tényleg sikerült néhány új adatra bukkannom, bár ezek egy része csak feltételezés. De ma délután találtam valami fontosat, épp  amikor arra gondoltam, még ezt az egy évet átnézem és kész, feladom, nincs több ötletem - ebben a pillanatban ott volt előttem a név:  Éva (a szépanyám), akit Katymáron anyakönyveztek, született 1788. május 28-dikán, apja Michael, anyja Theresia, patria parentum Madaras, ennyi. Az anya vezetékneve nincs jelölve, keresztnevét csak egy és-sel kötötték az apa teljes nevéhez, na, ez nem szép dolog és ráadásul nagy-nagy nehézség nekem a további kutatásban. 

Mellesleg pedig még mindig nem tudom, honnan kerültek Éva szülei Madarasra és ha ott laktak, miért anyakönyvezték a gyermeket Katymáron? Hacsak azért nem, mert az újonnan hirtelen betelepített Madarason csak egy évvel később lett templom és ennek megfelelően anyakönyvezés sem volt korábban. 

Tehát vannak még felderíteni valók bőven, de azt hiszem, az idén már nemigen jutok sokkal többre annál, ahol most tartok. És végre el kellene kezdenem megírni ezt az egészet, csak még nem tudtam eldönteni, mi legyen a koncepció, a műfaj, milyen legyen az egésznek a szerkezete, honnan, kivel kezdjem, mennyi legyen benne a fantázia, a feltételezések. Gyanítom, ha hű akarok maradni a dokumentarista önmagamhoz, akkor semmi fantáziát nem viszek bele. Ha életemben nagy ritkán valamit úgy írtam meg (például a néhai közös képes blogunkban), hogy kiegészítettem saját elképzeléseimmel, utólag mindig rossz szájízzel olvastam, nem tudtam szeretni a saját írásomat. Úgyhogy maradnak majd a tények. Akiről semmit sem tudok, arról csak azt a semmit közlöm majd, nem fogok képzelődni, nem írok mesét, így lesz jó. Persze műfaj ide, koncepció oda, előbb tán el kéne kezdeni. :)