Szerintem az élet

Ma ilyen levelet írt nekem a Booking.com: "2017 az év, amikor Ágnes álomútjai valósággá válnak!"

Hát... nem valószínű. Sem 2017-ben, sem máskor. Mert milyen álomútjaim is vannak / voltak énnekem? Régen, tizenéves koromban például Japán, aztán később és még most is nagyon érdekel Izland, a nyolcvanas években pedig komolyan tervezgettem, hogy Kazanyba megyek levéltári kutatómunkára, de aztán mégse. Japán, Izland, a Volga menti Kazany*...

Ehhez képest látni kellett volna, amint tegnap ketten, előzetes időpontegyeztetés után, halált megvető bátorsággal kinyomultunk a társasház ajtaján és - minden lépésre gondosan ügyelve - a jég-hó tömkeleg szélén, majd pedig a virágágyáson L-alakban haladva odaaraszoltunk  a szemetes kukákhoz, hogy két nap bezártság után legalább a háztartási szeméttől megszabaduljunk. Mert azt ugye tudtuk, hogy összekapaszkodni nem szabad, akkor van a legnagyobb baj, ha egymást elrántva zuhanunk el. Csütörtökön reggel még, kissé kalandosan ugyan, de eljutottam egy szakrendelésre a két hónappal (!) ezelőtt szerzett időpontra. Ámbár a (kissé bénácska, pedig élemedett korú) taxis már akkor sem volt hajlandó bejönni az utcába, nekem kellett az éjszaka esett, szó szerint vegyes halmazállapotú csapadékréteg tetején kisasszéznom a főútvonalra, ő pedig rémülten vette tudomásul, hogy majd még a Diós árkon is föl kell hajtania, hűha és jajj, de végül sikerült, hurrá. Szóval, ugyanezt pénteken már tényleg nem tudtam volna megtenni, mert az akkori útviszonyok mellett már taxi se lett volna, meg addigra a Diós árok is tényleg járhatatlan lett. 

Tehát harmadik napja itthon héderelek. Úgyhogy mit nekem Japán, Izland vagy a Volga! Elég nagy kaland az élet itt a városban is. :-)




*Az Ozone Network-ön nemrég láttam egy útifilmet Tatárföldről, rengeteg érdekességet tudtam meg belőle, többek közt Kazanyról is. Nekem nagyon tetszett, érdemes megnézni.