Hogyan is születik egy ötlet a következő webkamerás posztra? Például úgy, hogy az ember korán reggel beleütközik egy tévéműsorba, ahol éppen egy geográfus beszél érdekesebbnél érdekesebb földrajzi, vulkanikus, tektonikus és egyéb jelenségekről. Szóba kerül egy svédországi város, Kiruna, amelyet ezekben az években pár kilométerrel odébbköltöztetnek. És akkor az ember arra gondol: vajon van ennek a városnak webkamerája? Merthogy akkor tán megérné kicsit utánabogarászni a városkának és megmutatni, amit lehet.
És tádámm... van neki. Igaz, nem valami nagy szám, első pillantásra - és másodikra is - egy parkoló autókkal teli nagy teret látunk, mögötte két egymáshoz hasonló többemeletes házat, és ennyi, ez a városközpont. A kamera egyébként a kultúrházra (ha annak kell érteni a Folketshus elnevezést) van rögzítve, mégpedig üvegablak mögött lehet, emiatt tükröződik a kép egy része. A tér közepe táján azt az áttört szerkezetű oszlopot a helyhez illően stílusosan Északi-fény oszlopnak hívják és éjszaka folyamatosan változó színű fénnyel világít.
 |
| A tér a Google-térképen majdnem ugyanabból a szögből nézve |
Kiruna Svédország legészakibb városa, a sarkkörtől 144 kilométerre északra feszik. Azon a vidéken nagyon hideg van, a márciusi átlaghőmérséklet például -12,7 C° és december közepétől január elejéig egyáltalán nem kel fel a nap, viszont május végétől július közepéig le sem nyugszik. A város neve egy madárnak, az alpesi hófajdnak számi (azaz lapp) nyelvű elnevezéséből, a giron szóból származik.
Kiruna címerében a madár fölött a vas alkímiai szimbóluma látható, nem véletlenül. Ugyanis a település a XIX. század végén a vasércbányászat beindításának köszönhetően fejlődött várossá (egyébként ugyanaz a cég üzemelteti ma is a bányát, amelyik százvalahány évvel ezelőtt elkezdte), mivel különlegesen jó minőségű vasércet termelnek ki ezen a területen, ráadásul a vasút megépítése a szállítást is megoldotta. Az érclelőhely a város közvetlen közelében kb. 4 kilométer hosszan húzódik, mélysége pedig legalább 2 kilométer, de a robbantásokkal történő kitermelés következtében a felszín folyamatosan süllyed és már magát a várost veszélyezteti. A helybeli lakosok annyira megszokták, hogy már észre sem veszik a talajt alattuk megrengető robbantásokat, azokra csak az idelátogató turisták figyelnek föl.
Tehát most több éves tervezés és előkészítő munkálatok után kénytelenek folyamatosan átköltöztetni Kirunát 3 kilométerrel odébb, keleti irányban. A kitermelő cég vállal minden költséget, ami a jelenlegi számítások szerint 1,3 milliárd euró lesz, és pillanatnyilag úgy ígérik, hogy a teljes átköltöztetés 2020-ra befejeződhet.
 |
| A város melletti hegyet és az egész tájat teljesen átalakította a vasércbánya, nem véletlenül nevezik az ilyent tájsebnek |
 |
| A jelenlegi városközpont és az új helye |
A tervek szerint a városközpont épületeit darabokra bontva építik fel majd az új helyen, beleértve a városházát és a templomot is. A lakosok egy része inkább más vidékre települ át, miután a bányavállalat kifizeti nekik itthagyott ingatlanjukért a beígért 125 százalékos árat, de a többség megmarad a városban és vállalja az új Kirunába való átköltözést.
Sajnos, a talán egyetlen igazi látnivaló, a templom nem esik a kamera látószögébe, a térkép szerint kissé távolabb van. 1912-ben épült, kívül-belül fából, ez Svédország egyik legnagyobb faépülete, mellette különálló harangtoronnyal. A harangtorony faanyagát Oroszországból a Fehér-tenger környéki fenyők szolgáltatták.
 |
| Körben a tetőn az emberi érzéseket jelképező bronzalakok |
Találtam a youtube-on egy rövid, tízperces angol nyelvű, ill. feliratozott kisfilmet arról, hogy a lakosokat hogyan érinti a városra váró változás, érdemes megnézni:
6 megjegyzés:
Sajnos, qngolul nem tudok, de ahogy elnézem az arcokat, nálunk biztosan belehalnának a nagy melegbe... Én meg el se tudnom képzelni, hogy lehet ott élni!...
Megnéztem a videót, és 1.48-nál széles mosolyra húzódott a szám, amikor megláttam a szánkó talpat pótló vasszerkezetre szerelt bevásárló kosarat. Valódi biztonságot nyújtó segédeszköz az idősebb korosztály számára. Ehhez hasonló az a fiatalok által használt, gyors haladást segítő eszköz, amely a belvárosi közlekedést segíti, csak nem ülnek rajta mint egy szánkón, hanem futnak-csúsznak mögötte belékapaszkodva.
Hatalmas értéket képviselhet a még kitermelésre váró vasérckészlet, ha ekkora munkát felvállalva megpróbálja a kitermelő cég a város lakosságát odébbtelepíteni.
Mindig örömmel nézem a sok mosolygós embert az északi országokban. Mintha a hideg konzerválná a "jókedvet".
Rózsa, a lényege a filmnek, hogy tulajdonképpen 2-3 ember véleményét kérdezték és mind olyan belenyugvóan álltak ehhez a költözés dologhoz. Az a fiatal nő az apjával közösen vezeti a centrumban azt a butikot, ő is mutatta a régi otthonát, ahol eddig leélte az életét és már megvan az új lakás az új helyen. Aztán a szállodában a személyzetből az az uniformisos asszony mesélte, hogy minden éjjel érezni a robbantásokat, de ő már észre se veszi, csak a vendégek. Meg az újjáépítő-költöztető cég és a bányavállalat képviselője nyilatkozott. De nekem is az a vidám hangulat, a jókedvű emberi arcok tűntek fel, amiről Éva is ír itt, pedig azt hihetnénk, hogy amikor kifordítják az embereket a megszokott rendjükből és kényszerűségből el kell költözniük, azt tragédiaként élik meg.
Éva, azt a sítalpas izét én is néztem, milyen jó lenne nekem is, csak hát itt a városban soha nincs olyan sima, vastag hótakaró, amin könnyedén lehetne csúszni vele. :)
Nagyon megörültem ennek a posztodnak! Apukám még a 60-as években disszidált és sajnos soha többé nem találkoztam vele. Mélyépítő mérnök volt, Kirunában dolgozott sokáig, onnan kaptuk a leveleket. Egy kis adalék volt ez is ahhoz, hogy megtudhattam, milyen körülmények között élt és dolgozott. Nagyon vidám ember volt, szerették a svédek is.
Örülök, hogy személyes vonatkozást találtál benne, ezért már érdemes volt megírnom.
Igen, köszönjük! Ennek kapcsán sokat meséltem a gyerekeimnek és az unokáimnak apukámról, akit soha nem ismerhettek meg.
Megjegyzés küldése