Firkálás ismét

Egy felmérésben egyetemistáknak azt a feladatot adták, hogy rajzolják le firkálva, amit az előadások során tanulnak. Az eredmény megdöbbentő volt, mert nemcsak több információt jegyeztek meg társaiknál, hanem élvezetesebbnek is érezték a tanultakat. Tehát ezek szerint érdemes firkálgatni egy unalmasnak tűnő értekezlet, előadás alatt, mert a hallottak eredményesebben tárolódnak el a fejünkben akár akarjuk, akár nem – persze, ha ez a felmérés hiteles.

Viszont az, hogy adott pillanatban mit firkálgatunk,  valami módon jellemző ránk. Az sem mindegy, hogy valaki a rendelkezésre álló papírnak mely részén kezd rajzolgatni,  és onnan merre halad tovább; középről megy minden irányban, egyik sarokból halad átlósan, a lap tetejéről szép rendezetten lefelé vonul és kitölt minden helyet, stb. Milyen ábrákat hoz létre, hajlítja-e a vonalat vagy egyenes vonalakkal dolgozik, lendületesen vagy aprólékosan, szögletes alakzatokat rajzol vagy köröket, mennyire tölti ki a helyet, és így tovább a végtelenségig lehetne variálni a módokat, ahogyan firkálgatunk. Külön kategória a mindig virágokat, arcokat, állatfigurákat, felismerhető tárgyakat, házakat rajzoló firkálgató. Jelentősége van annak is, hogy csak vonalakból áll a rajza, vagy besatíroz mindent. Már-már tudományág épülhetne ezekre a rajzolgatáson-firkáláson alapuló megfigyelésekre (a pszichológián belül létezik is valami  ilyesmi), merthogy tényleg mindenki másképpen firkál, amikor nincs külön elképzelése, terve a rajz témájára, egyszerűen csak unalmában, időtöltésképpen rajzolgat valamit. Sőt, még élethelyzetenként is változhat firkálásunk témája és módszere.

Életemben már mindenfélét firkálgattam: virágokat, embereket, geometrikus formákat és  térbeli idomokat, satírozott fantázia-ábrákat, de hogy melyik milyen életszakaszomban volt rám jellemző, erre már nem emlékszem. Az biztos, hogy egyetemi előadásokon – már persze a jegyzetelést nem nagyon igénylő, unalmasabbakon – néha karikatúrán jelenítettem meg némelyik tanárunkat. Volt, aki légtornászként állt a trapézon, miközben mindkét kezén, fején és egyik lábán egyensúlyozta a Курс (azaz Курс современного русского языка) című vastag és minden értelemben súlyos orosz leíró nyelvtankönyvnek, mindnyájunk rémálmának több példányát. A másik tanárunk pedig szögekkel sűrűn teletűzdelt padlón állt fakírként, miközben egy 19. századi költő általunk akkoriban jól ismert verssorát skandálta, amit én fűzfapoétaként  megtoldottam:  Как хороши, как свежи были розы, Но я как-то предпочитаю гвозди (kb. milyen szépek, frissek voltak a rózsák, de én valahogy jobban szeretem a szögeket). Lényeges adalék, hogy az illető előadásaiban gyakran szerepelt a как-то (valahogy) szócska, elgondolkodva, a levegőbe révedő tekintettel kiejtve. 😊

De bárhogy is van, abban általában egyetértenek a szakemberek, hogy a firkálás nagyon jó hatással van ránk, akár gyerek, akár felnőtt az ember, tehát így vagy úgy, de firkáljunk bátran, mert firkálni mindenki tud.