2024. november 1., péntek

Blogvember 1.

Sokan vagyunk, magamat is beleértve, akik nagyon rosszallóan fogadjuk a halloween-őrületet. Viszont nem azért mondom, de emlékszem, hogy kisgyerek koromban nálunk otthon is előfordult töklámpás. Pedig biztosra vehető, hogy ez az ötvenes évek elején nem az angolszász-kelta-amerikai, stb.  hagyomány nyomán gyűrűzött be hozzánk. Az apukám az ő szülőföldje szokásait hozta a családunkba, ennek nyomán így november elején szemet-szájat faragott egy kibelezett nagy tökre, a belsejébe gyertyát állított, aztán amikor besötétedett, kimentünk a teraszra és ott felrakta a beton mellvédre. Nem emlékszem, mesélt-e valamit a hagyomány eredetéről, csak az maradt meg bennem, milyen jó kaland volt kislányként a sötét kertben a nagy csendben figyelni a kivilágított, félelmetes ábrázatú tököt, bár ennek rajtunk kívül több szemtanúja nem volt, mivel az utcánkban olyankor már szinte senki sem járt.

Mert a tökfaragás régi magyar hagyomány volt,  a töklámpást, más néven tökvigyorit vagy tökvicsorit kerítésre tűzték vagy ablakba tették, vidéke válogatta. Egymás ijesztgetésére, vagy a gonosz lelkek elriasztására is használták, a néprajzosok sokféle szokást jegyeztek fel, a magyarlakta területeken igen változatos módozatokat öltött a töklámpással kapcsolatos hagyomány. 

Sőt, még a visegrádi Salamon-toronyhoz is töklámpásos legenda fűződik, miszerint éjszakánként a tornyot töklámpásokkal világították ki, hogy a fogoly Salamont jobban szemmel tarthassák.  (Innen származik a mondás: "fénylik, mint a Salamon töke". A szépséghiba csupán az, hogy  Salamont egészen biztos, hogy nem ott őrizték, mivel a Salamon-torony jóval később épült.)

Nincsenek megjegyzések: