Blogvember 12.

Nem szeretem az olyan reklámokat, melyeknek nem értem a sztoriját első látásra, sőt néha sokadszorra sem. De ugyanennyire nem szeretem, amikor a reklám háttere nem hiteles.

Van például mostanában ez az orrcsepp-reklám. A nő huszonéves, legfeljebb harminc lehet, sírós, érzelgős hangon taglalja, hogy valamikor gyerekkorában a nagybácsijától kapta élete első mandarinját, ezért a mandarinillat azóta is azt a kedves élményt juttatja eszébe.

Na mármost, ha nekem lett volna a mandarinról ugyanilyen meghatározó emlékem a saját gyerekkoromból, az hihető lenne, tekintve, hogy az én kisgyerekkorom kb. 70 éve volt. Akkoriban valóban nem láthattunk mandarint (bár közvetlenül a karácsony előtti napokban azért narancsot néha ki lehetett fogni a kerület központjában), tehát nagy újdonság lehetett volna, ha valaki hoz mandarint például "Jugóból". De az ő kisgyerekkora legfeljebb az 1990-es években lehetett, hát mit mondjak, akkor  egy gyerek simán ismerhette már a mandarint. Úgyhogy az egész sztori háttere sántít. Miért nem gondolkoznak a reklámokat kiötlő hozzáértők, hogy mennyire lesz hihető a mese? De még egy hetvenplusszos szereplővel is hihetőbb lenne, csak hát ugye az is odafigyelést igényelt volna.

Még valami: a youtube-videó mellett valaki beírta kommentbe, hogy a rossz reklám is reklám. De ez nem mindig működik, ugyanis amikor ezt a bejegyzést elkezdtem írni, rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit reklámoz ez a már hónapok óta hallott filmecske! Kénytelen voltam utánanézni, tehát a reklám még annyit sem ért el, hogy meghalljam a márkanevet, csak minden alkalommal kiverte nálam a biztosítékot.

Óh, régi magyar reklámgyártás tudománya, hová tűntél? A traubiszóda, sárvári termálkristály, bedekó, skálakópé, müszi hazájában hová jutottunk?

Utóirat: aki el tudja nekem mesélni, mi a sztori abban a legúabb karácsonyi reklámban (V...one), amiben Szacsvay L. és Oszvald M. is szerepel, könyörgöm, ne fogja vissza magát! (Odáig értem, hogy Sz. L. nagypapa minden karácsonyra ugyanolyan kockás papucsot kap.)