Szerintem az élet

Ha már ennyire tetszett ez a blogmúlt-idéző, hozok még egyet ráadásképpen. Ennél a képnél aztán - tőlem szokatlanul -  igazán meglódult a fantáziám, de azért valóságalapja is volt a történetnek, mert a Gellért-hegy oldalában akkoriban 2007 táján tényleg ott volt az a kuckó, tényleg lakott benne valaki és ezt tényleg látni lehetett az elhaladó busz ablakából. A kuckó ma is megvan, de ki tudja, ugyanaz lakja-e, aki akkor régen.

(A kép a  mignonne.freeblog.hu blogról származik)

Juci

A férfi a járda szélén egyensúlyozott, egészen a peremén, hogy mihelyt a kocsik piros jelzést kapnak és megállnak, a lehető leggyorsabban tudjon lelépni közéjük. Kezében újságköteget szorongatott, abból kínált egyet-egyet a hölgy- és úrvezetőknek. Kevés sikerrel. Néha valaki kinyújtott neki egy százast, de a legtöbben el se vették a lapot, így aztán egészen alamizsnaszagú volt a tranzakció, ezt nem szerette. Hoci-nesze, adok-kapok - ez a tisztességes üzlet jellemzője, de ha csak fizettek és az újságot nála hagyták, attól mindig kicsit megszégyenült. Azonban nem volt sok ideje önmagát sajnálni, mert az autók beindultak, ő fellépett a járdaszegélyre, aztán pár másodperc és újra pirosra váltott a lámpa, kezdődött minden elölről.
Mozdulatai, gesztusai automatikusak voltak. Évek óta állt már ugyanannál a kereszteződésnél, százezerszer lépett le ugyanarról a járdaszegélyről, százezerszer nyújtotta az autók ablaka felé a lapot ugyanazzal az enyhén hajlott tartással, megszokta már, oda se figyelt közben. Gondolatai egész máshol jártak. Jucira gondolt, az asszonyra, akit szeretett. Jucival együtt laktak a Gellért-hegy aljában. Jó kis rejtekhelyeket lehet ott találni, egész otthonosan berendezhető sarkokat, mostanában például egy korláttal elkerített zugban élnek, olyan, mint egy erkély, csak mélyen van: a vaskorlátra pokrócot, miegyebet akasztottak, meg egy kék-fekete csíkos nagy esernyőt, jól véd a széltől és a pillantásoktól is. De nem is néz be oda a kutya sem, a rohanó autókból csak előre bámulnak a vezetők, legfeljebb a hetes buszból lát oda egy-egy elbambult utas. Juci sovány, csendes asszony, nem veszekszik, de nincs is miért, a férfi jól bánik vele, nem iszik és ami a fő, sose emel rá kezet.
A férfinak reggel óta az a pulóver járt az eszében, amit hajnalban idefelé jövet egy kuka tetején látott. Szép színe volt, az ujja vége meg csipkés horgolású, jól nézett ki, épp olyan pici nőre való volt, mint az ő Jucija. Már meg is fogta akkor hajnalban, hogy magával hozza, de aztán meggondolta magát, mégse állhat egész délelőtt az autók közt egy piros csipkés felsővel a kezében. Rábízta a dolgot a vak véletlenre, hátha itt lesz a pulóver még délben is, amikor visszafelé jön majd.
Amikor megszólalt a déli harangszó a közeli templom tornyában, a férfi elindult hazafelé. A kukához közeledvén már messziről látta, hogy nincs a tetején semmi. Persze, hogy is gondolhattam, hogy otthagyják - morgott magában. Aztán odaért és ahogy ellépett a nagy zöld monstrum előtt, meglátta a pulóvert. Ott hevert a kuka mögött a földön, nyoma sem volt a reggeli szépségének, piszkos és gyűrött volt, mintha megtaposták volna. De a színe, az a pirosba hajló narancsos árnyalat ugyanúgy ragyogott a szürke, mocskos kockaköveken, mint új korában. A férfi lehajolt, felemelte, megrázta és elindultak. Ő és a csipkeujjú pulóver együtt ballagtak a Gellért-hegy felé, Juci felé. 

Epilógus: kedves olvasó, ha felülsz a hetes buszra, a Gellért-hegy előtt elhaladván csak figyelj jól és magad is megláthatod azt a kis zugot. A vaskorlátra pokróc, miegyéb akasztva, no meg egy kék-fekete csíkos nagy esernyő. Akkor gondolj a pirosba hajlóan narancsszínű, csipkeujjú pulóverre és beláthatod, nincs is oly nagy szakadék az elszabadult fantázia és a valóság között.

2007. febr. 24.