Régi szép idők! Amikor még szívesen jártam gyógytornára, meg fizikoterápiára is. Sőt előfordult, hogy féligmeddig azért kértem újabb kezeléssorozatot, mert szerettem odajárni (a másik 50 százalék persze az volt, hogy használtak is a kezelések). Itt nem szeretek járni egyikre sem, ez az igazság, pedig biztosan mindenki érti a dolgát, akinek a keze közé kerülök, a gyógytornász is, meg a fizikós asszisztensek is. De minden alkalommal úgy jövök el onnan, hogy addigra az élettől is elmegy a kedvem. Ehhez azért hozzájárul, hogy a rendelőben uralkodó körülmények sem teszik vonzóvá az egész ott-tartózkodást. Nem véletlenül említettem itt a blogban már tavaly is, hogy nem sok dolog van, amit visszasírok abból a kies mezővárosból, de az ottani esztéká kezelőrészlegét feltétlenül (pedig ott sincs semmi luxus).
Viszont esténként a híradó után bejátsszák az elmúlt pár év Nagy Versmondás felvételeit, hát azt nagyon jó nézni. A sok gyereket, amint mondják a verset együtt, halálos komoly arccal... Tegnap a drégeli rom tövében mondták a Szondi két apródját, ma Abdán a Levél a hitvesnek címűt, holnap a Hajnali részegség következik, talán Szabadkáról. (A videók egyébként hosszabb, teljes változatukban - több is, mint ez a három - fent vannak a MTV honlapján a videótárban.)
1 megjegyzés:
Valóban így működik a lét. Egy ajtó becsukódik, egy másik meg kinyílik. Csak szemünk legyen az újabb, nyitott ajtóra. Szép verseket szavalnak együtt.
Megjegyzés küldése