<!- ->

Tegnap temetőben voltunk, mégpedig a kerepesiben. Nekem ez valahogy eddig kimaradt az életemből, sosem jártam még ott, de most, hogy a városvédők és a Lipták-villa Klösz György sírjánál készült  koszorúzással egybekötött megemlékezést tartani, úgy éreztem, ott a helyem. Régóta számítom magam Klösz-rajongónak, nem is tudom, pontosan mikor, de sok évvel ezelőtt figyeltem föl erre a 19. századi darmstadti, Georg Kloess-ként született fotográfusra, aki nálunk letelepedvén, az akkori idők élvonalbeli szakembere lett, mondhatni, legnagyobb a korabeli magyarországi fényképészek között. Persze először a városképei vonzottak, de nemcsak ilyesmit készített, hanem portrékat is, valamint fényképezett műszaki létesítményeket, épületberendezéseket, műtárgyakat, a millenniumi földalatti építését, képsorozatban örökítette meg a szegedi nagy árvizet, sőt Kossuth temetési menetét is. Tegnap volt éppen 100 éve, hogy meghalt.

Ebből az alkalomból  tizenöten gyűltünk össze a kerepesi temető 18-as parcellájában. Különleges hangulatot adott az eseménynek, hogy a családból is négyen eljöttek és sok érdekes adalékkal egészítették ki az ünnepi beszédet, olyan tényekkel, amelyeket csak a családi emlékezet tud elraktározni és továbbadni. 

A késői utódok: az idős hölgy Klösz dédunokája, a fehér inges férfi pedig egy ükunoka

Az idén már volt és lesz is még más, Klösz Györggyel kapcsolatos rendezvény, éppen a centenárium ürügyén, jövőre pedig születésének 170. évfordulóját ünnepeljük, úgyhogy remélhetőleg egyre többen fogják megismerni ennek a kiváló fotográfusnak műveit és életútját. Aki pedig már most kíváncsi lenne rá, bőven talál róla információt a neten. Én itt hirtelen csak kettőt említek: életéről lehet olvasni egy cikkben a nemzetisegek.hu oldalon, valamit képei közt lehet keresgélni a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest-archívum című adatbázisában. (Ez utóbbihoz segítség: ha az Alkotó mezőbe beírod, hogy Klösz, egyből 425 találatot kapsz és máris nézelődhetsz.)

********************

És ha már ott voltunk, nem hagyhattam ki Jókai és Arany sírját sem. Jókai hatalmas, árkádszerű síremléke körbeöleli az egyszerű hantot és a dísztelen fejfát. Kívánsága szerint nem fedi sírját kőlap. Az árkád tetején pedig körbefut  az Eppur si muove - És mégis mozog a föld című regényéből származó idézet:

Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.

Arany János sírját képről már ismertem, de így a valóságban egészen más odaérni és meglátni, bár a  rengeteg zöld, a fölé magasodó, a Margitszigetről idetelepített két tölgyfa és a körös-körül burjánzó borostyán közt szinte elvész a szarkofágszerűen felépített síremlék. Ott nyugszanak mindnyájan, a költő,   felesége, fia és unokája.

A tölgyek alatt
   Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
   Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
   "Áttörve" az égbolt
S a rét mezein
   Vegyül árny- és fényfolt.

A tölgyek alatt
   Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
   Ime, gyermek lettem.

Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ -
S vígan madarásztam.

[...]

A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen, bár
Tölgy lenne a fejfám!