Szerintem az élet

A rádióban ma reggel riportot hallottam egy fiatalemberrel annak kapcsán, hogy ő tanító bácsi és mint ilyen, ritkaság ebben az elnőiesedett szakmában. Többek közt arról beszélt, hogy a gyerekek a mai rohanó világban alig látják az apjukat, általában csak késő este és akkor is csak  rövid időre találkoznak vele - már persze, ahol egyáltalán apa is tartozik a családhoz. A gyereknek viszont kell a férfiminta is, ezért lenne fontos, hogy már az alsóbb osztályokban legyen velük férfi tanító. És szerinte a férfipedagógustól másképp is fogadják, amit mond, legalábbis neki ez a tapasztalata.

Valószínűleg így is van. De nekem rögtön eszembe jutott az az eset, amikor annak idején tanárnéni időszakomban a ballagás reggelén a ballagó osztály egyik jeles (és hírhedett) személyisége, L. Jóska piros ingben érkezett. Nem voltam az osztályfőnökük (az ofő késett), csak heti sok-sok órában tanítottam őket, úgyhogy voltunk olyan nexusban, hogy a tettek mezejére léptem és hazazavartam inget váltani. Megpróbálkozott ugyan azzal a sunyi képpel előadott ellenérvvel, hogy otthon sincs fehér inge, de nem voltam vevő ekkora hülyeségre, úgyhogy elporzott és mire az osztályfőnökük befutott, ott virított a fehér ingében.

Az osztályfőnökük egyébként férfi volt. És ma elgondolkodtam azon, hogy ha akkor reggel időben érkezik és meglátván azt a világpukkasztónak felvett piros nejloninget, ő küldi haza Jóskát, hát... ahogy a gyereket ismertük, az valószínűleg simán visszapofázott volna neki, úgy is, mint férfinek. Persze ezután hazament volna, csak előbb megvívta volna a miniharcát Feri bával, úgy is, mint férfival.  :)  Úgyhogy nem egyszerű ez, sose volt az.