Istvánokról

Rendhagyó leszek. Ilyenkor augusztus huszadikán a megemlékezések elsősorban Szent Istvánról szólnak. Az én nagyapáimról viszont nem emlékezik meg senki, pedig a véletlen úgy hozta, hogy mindkét nagyapám neve István volt, ráadásul egyikük épp ezen a napon halt meg.

Az egyik István, apai nagyapám eredeti mestersége bognár volt, de már akkoriban sem ártott (főleg hat gyerek mellett), ha valaki több lábbal áll a földön, úgyhogy vendéglátással is próbálkozott, vagyis a ház egyik utcára nyíló helyiségében kocsmát nyitott. Az italméréshez szeszt is kellett főzetni, ami persze nem kis házi pálinkafőző készülékkel történt, hanem komoly, kazánnagyságú lepárló berendezéssel. Ez a monstrum robbant fel 1924 augusztus huszadikán éppen abban a pillanatban, amikor nagyapám ott állt mellette, így halt meg ötvenévesen. Apu akkor volt kilenc.

Nem sok kép maradt róla, a kevésből ez az egyik. A kocsma egyik asztalánál ül, katonai egyenruhában, ott a háta mögött az a pendelyes kisgyerek pedig, fején kis kalappal az apukám. :)

A másik István, anyai nagyapám vasutas volt,  aztán amikor eljött az ideje,  állomáselöljáró lett. Mindhárom gyermeke más-más településen született, mindig ott, ahová őt éppen akkor a vasúttársaság szolgálatra vezényelte. Pályája akkor tört derékba, amikor 1946-ban B-listára tették és évekig még nyugdíjat sem kapott, ezt sosem tudta kiheverni. Viszonylag fiatalon, 64 évesen halt meg szívrohamban.

Róla is nagyon kevés képet találtam és olyan egy sincs, ahol egyedül lenne. Ezen a képen is az egész család áll a dunakisvarsányi állomásépület előtt, olyanok, mint az orgonasípok.