Nem is tudom meghatározni egy szóval, mire bizonyíték az, amit egy tévéműsort nézve tapasztaltam. Talán így fejezhetném ki: egészen másképp tud megmutatkozni valaki a nyilvános szereplésben, ezáltal teljesen más képet adva magáról, mint amit a környezete a hétköznapi életben tapasztal róla.
Akiről szó van, egy önkormányzati tisztségviselő, akit én egészen véletlenül ismerek, mert arra a kurzusra jár, ahová én is járok tavaly óta. Ott a tanteremben az ember óhatatlanul is képet alkot vadidegen emberekről, csak nézni kell és - persze bizonyos mértékig - meg is lehet ismerni őket, de meg kell mondjam, ennél a nőnél ellenszenvesebb alak nincs még egy a csoportban. Most meg itt ült a stúdióban, beszélt és én közben arra gondoltam, hogy aki őt csak így, a tévé képernyőjén látja, egészen másképp ítéli meg, mint amilyen valójában. Értelmesen, a témához illő lelkesedéssel adta elő a mondandóját, szóval, ami az interjút illeti, semmiféle kritika nem érhette. De hogy a mindennapokban hogyan viselkedik, milyen erőszakosan, nyersen és modortalanul viszonyul a többi emberhez, arról a nézőnek fogalma sincs.
Azt szoktuk emlegetni, hogy a blogírás és az interneten való minden megnyilvánulás nagy hiányossága és veszélye, hogy nincs személyes "látvány", hanglejtés, hangsúlyozás, szemkontaktus, nincs metakommunikáció, ezért sokkal félreérthetőbb lehet minden szó, mintha szemtől szemben állnánk egymással. Az említett esetben is valami ilyesmi zajlik le: a képernyőn megjelenő ember egészen másmilyen lehet, mint az életben, ahol a valódi önmagát adja. Dehát végül is a nézőnek nem kell tudnia, milyen is ő a valóságban, a nézőt az érdekli, amiről beszél. Jelen esetben az interjúalanynak ez nagy-nagy szerencséje.
5 megjegyzés:
Ági, egy emberbe annyi minden belefér. Van, amikor undok, van, amikor kimért, esetleg rossz napja van. Ha jóságos a modora, nem biztos, hogy mindig jóságos. Kevés a kiegyensúlyozott ember. Ezt tapasztaltam blogon és blogon kívül.
Tolsztojhoz minden vagyonát feladva kiutazott és beállított egy magyar, egy szegedi szabó. Úgy vélte, hogy aki így ír, az angyali természet. Tolsztojt éppen veszekedés közben találta. Az író körülbelül kidobta a szolgájának ajánlkozó szabót. Koldusszegényen, regényes körülmények között tért vissza Mo-ra. Aki jól ír, az jól ír. Aki jól beszél, az jól beszél stb. Nehéz ezek alapján az illető hitelességére következtetni.
azt azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egy közéleti funkciót betöltő ember a munkáját végzi, amikor a tv-ben elmondja a hivatala álláspontját, ott nem lehet(ne) magánember,
az meg, hogy hogyan engedik viselkedni magánemberként, csoportban : a környezetétől függ
Ez az, Katalin, ilyesmire gondoltam, csak nem tudtam ilyen lényegre mutatóan megfogalmazni.
Egy közéleti ember a hagyományok szerint nem tehet magánemberként kijelentéseket, hacsak kifejezetten nem utal rá. Bárhol elhangzott megfogalmazásait a fejére olvashatják. Ezért fogalmaznak olyan diplomatikusan a közszereplők.
Megjegyzés küldése