Szerintem az élet

Amikor bejött az előadó és vele egy kari főember is, arra gondoltam, na, ez utóbbi már a múltkor is elhúzta az időt a végén a saját hozzáfűznivalóival, végünk van, sose megyünk haza. Aztán az előadó beszélni kezdett és amikor vagy negyedóra múlva elkezdte emlegetni Pesti Gábort, Geleji Katona Istvánt és hasonlókat, meg nekifogott idézni Sylvester János Grammaticájából és újszövetségi függelékéből, akkor már nagyon jól éreztem magam. 

Mert az ilyesmit, hogy ollyan igíkrül való tanúság, mellyek nem tulajdon jegyzésben vítetnek, hát ezt csak elalélva tudom olvasni-hallgatni, meg az olyanokat is, hogy a mondattan a beszídnek egybeszerzísírül való tudomány. Eszembe jut Nyíri prof. szobája, ahol szerda délutánonként ilyeneket másoltam cédulákra, szigorúan előírt rend szerint, kézzel - nem volt ám Ctr+C és társai - aztán amikor már az összes szükséges szöveg összegyűlt a három nyelvemlékből, meg a latin Újszövetségből és ki kellett hozni belőlük amúgy párhuzamosan, őket összehasonlítva a megfelelő következtetéseket, akkor sokszor még éjszaka is fölkeltem, hogy gyorsan feljegyezzem, ami eszembe jutott. Azóta se voltam így semmiféle munkával. Az "eredmény" pedig, a szakdolgozatom a maga elsárgult oldalaival ott lapul a szekrényben. De az ilyen élmények, mint ez a mai, felelevenítik bennem azt az időt, amikor még másképp terveztem a saját utamat. Végül nem arrafelé vettem az irányt, viszont bárhol, bármikor nagy élvezettel olvasom a XVI. századi szövegeket, valahogy azzal az érzéssel, hogy sajátos, személyes közöm van hozzájuk. És persze van is, az biztos.