Szerintem az élet

Megszámoltam, jelenleg pontosan kilenc piszkozatom van a bejegyzésszerkesztőben. Némelyik nem áll többől, mint pár mondat, esetleg egy link, hogy ne felejtsem el, miről is akarok írni. Aztán van egy-két egészen részletes és majdnem teljesen kidolgozott vázlat is, ezeket csak át kellene fésülni és rendbeszedni. Az utóbbi néhány hónap alatt gyűlt össze ez a kilenc "emlékeztető", de még mindig csak bábállapotban leledzenek, egyikből sem lett véglegesre megírt és publikált poszt. Nem tudom, mitől van ez, hogy ennyire nincs kedvem írni, pedig még ezeken a piszkozatokon kívül is bőven tudnék miről mesélni. 

Lassan már én is kénytelen leszek egyetérteni bizonyos vészjósló nézetekkel, melyek szerint a blog mint műfaj lassan, de biztosan elhal. Kétségtelen, hogy sok ez a 12 év - azóta blogolok, - talán nem is csoda, hogy meguntam. Néha keresek valamit a saját régi bejegyzéseim közt és rácsodálkozom, mennyire aktív voltam és mennyi mindenféléről tudtam írni évekkel ezelőtt. Most meg... hetekig nem is tévedek errefelé. De azért azt a kilenc vázlatot  nem hagyom elveszni, lassan felélesztem őket, hátha közben megjön a kedvem is. Hátha.