Szerintem az élet

Most olvastam egy tanulmányt az időskori tanulásról, melyben ezt írják: 

E. L. Thorndike*az 1920-as években vizsgálta a felnőttkori tanulási képességeket. A korábbi felfogással szemben – miszerint a felnőttek már nem képesek jelentős tanulási teljesítményre – arra a következtetésre jutott, hogy a tanulási képességek, melynek maximuma valóban a fiatal felnőttkorra tehető, 40–50 éves korunkig optimálisak, majd az ezt követő csökkenés mértéke sem rohamos. Eltérő iskolázottságú és előképzettségű felnőttek vizsgálata után arra a következtetésre jutott, hogy alanyai „kiválóan formálhatóknak és taníthatóknak mutatkoztak mindegyik megvizsgált szellemi tevékenység tekintetében”. [...] Ma már nem lepődünk meg azon, ha valaki felnőtt korában német nyelvet kezd el tanulni, azonban az időskori tanulással szemben még gyakran érezhető szkeptikus gondolkodás a társadalom részéről.

Egy másik írásból pedig most tudtam meg, hogy még nem is vagyok idős, csak idősödő, hurrá. Ugyanis a WHO által jelenleg elfogadott felosztás a következő: 50–60-ig áthajlás kora, 60–75-ig idősödés kora, 75–90-ig időskor, 90 év fölött aggkor és 100 év felett matuzsálemi kor.

Hát jó, akkor én most - úgy is mint idősödő egyén - összekapom magam és elmegyek egy előadásra, ami a felnőttkori és időskori tanulásról szól. Hátha megtudom, hogy miért és még meddig akarok, illetve tudok új ismeretekre szert tenni (noha ennek tulajdonképpen már nem sok értelme van, mondhatja bárki), meg az is érdekelne, hogy mi van a motivációval, kell-e mindenhez motiváció, lehet-e  azt erőltetni és lehet-e anélkül tanulni? Csupa izgalmas kérdés.

*Edward Lee Thorndike (1874-1949) amerikai pszichológus, aki az állatok viselkedésének vizsgálatával foglalkozott és lefektette a modern tanuláslélektan tudományos alapjait.