HA8KW

Rövid tudósítást láttam egy magyar gyorstávírász rádióamatőrről, aki valahol az Alföldön él egy tanyán, és onnan tartja a kapcsolatot a világ rádióamatőreivel. Morzejelekkel kommunikál velük, és már rengeteg QSL-lapja van, mert lényeges, hogy nem csak a naplóba írja be a megtalált "kolléga" azonosítóját, hanem az igazoló lapot is megkapja tőle. Ez minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy az összeköttetés valóban létrejött. Olyan mindentudó készülék előtt ül, hogy annak láttán a sárga irígység foghatja el az összes rádióőrültet.

Amint blogos múltam során többször is említettem, már kora gyerekkoromtól kezdve izgatott a rádióamatőrök élete. Akkoriban úgy gondoltam, ha felnövök, majd rádióamatőr leszek, mert azt hittem, az egy foglalkozás – akkor még nem volt ilyen profitorientált a világ, eszembe se jutott az a szempont, hogy vajon abból meg lehet-e élni. Úgy képzeltem, a rádióamatőr olyan ember, akinek csak az a dolga, hogy ül a csodagép előtt, fölötte a háztetőn antennaerdő, ő meg csavargatja a gombot és a vijjogó, sistergő, recsegő hangok közül kiszűri a világ másik feléről bejelentkező kolléga hangját. Éjszakánként majd ülök egy sötét szobában a rádiókészülék előtt, fejemen a fülhallgató, csavargatom a gombokat és kapcsolatba lépek a világ másik végén éppen gombokat csavargató kollégával, elbeszélgetünk, aztán csavargatom tovább, megint bejön az éter hullámain egy másik amatőr, és így telik az élet. Milyen érdekes lesz! – gondoltam. Mert az egészben ennek volt a legnagyobb varázsa: ugyanakkor, egyazon időben beszélni olyasvalakivel, aki sokezer kilométer távolságban ül egy ugyanolyan készülék előtt és ugyanúgy tekergeti a gombokat (megjegyzem, pontosan ugyanez az oka az én webkamerák iránti lelkesedésemnek is: lehetőség a valós idejű megfigyelésre). Ugyanez az indítéka a műsorban szereplő magyar rádióamatőrnek is, hogy a világnak olyan részén élő emberekkel tud beszélni,  ahová talán soha nem fog eljutni.

Aztán évekkel később rájöttem, hogy ez nem szakma, hanem kedvtelés, sport, szenvedély, és nem fizetnek érte. De ahányszor rádióamatőrökről hallok, vagy még inkább, ha filmen, tévéműsorban igazi, élő rádióamatőrt látok, mindig megjelennek előttem apám rádiós újságjai, melyek lapjain a frekvenciákat böngésztük, meg a QSL-azonosítókat nézegettük, és a világ minden táján élő amatőrök élményeiről, nagy fogásairól olvastunk. Ma már az engedéllyel rendelkező amatőrök oklevelet, diplomát is szerezhetnek,  a világ rádióamatőr szervezetei kibocsátanak ilyeneket. Persze vannak feltételei, például az illetőnek  bizonyos meghatározott számú  összeköttetést   kell igazolnia, sőt, a diplomáknak fokozataik is vannak. Micsoda jövő állt volna előttem, ha a gyerekkori késztetésem nem nyomom el! 😀

Akit érdekel a téma, és szán rá kb. 3 percet, itt a videó a műsorról, 34:25-nél kezdődik a riport:
https://mediaklikk.hu/almarium/video/2024/01/15/almarium-2024-01-15-i-adas-1-resz