Korral jár ez is, az is

Egy tévéműsorban egy kutatásról beszélgettek. Időseket kérdeztek arról, hogy mit bántak meg leginkább az életükben, és élettapasztalatuk alapján elsősorban mire hívnák fel a fiatalok figyelmét.

A válaszokban azt emelték ki, hogy sokkal nagyobb figyelmet fordíthattak volna az egészségmegőrzésre, családi és baráti kapcsolataikat jobban kellett volna ápolniuk, és túl sok időt töltöttek olyasmiken való aggódással, melyekre nem volt igazán hatásuk és esetleg nem is voltak annyira fontosak. Ezeken kívül még azt tanácsolják a fiataloknak, hogy  igyekezzenek  körülvenni magukat olyan emberekkel, akik boldoggá teszik őket.(!)

"Bárcsak tudtam volna fiatal koromban, milyen értékes a fiatalság..." – mondta egyikük. Amikor az ember fiatal, azt hiszi, ez örökké fog tartani, nem értékeli a saját fiatalságát. Bár tudja, hogy egyszer majd ő is megöregszik, dehát az még annyira messze van! Amikor a fiatal hallja az öregek panaszkodását a mindenféle bajaikról, számára az nem válik megtapasztalássá, ezért nem is tudja átérezni. Nem tudja jobban értékelni, milyen jó, hogy nem fáj a csípője, egyebe, hogy fel tud kelni az ágyból fájdalom nélkül stb., hiszen az a körülmény, hogy nem fáj, természetes, ezért nem válik értékké.

És ekkor a műsor egyik résztvevője elképzelt egy jelenetet: egy nyolcvanötéves találkozik egy húszévessel, és a  fiatal azt mondja: "Nem tudok értékelni olyasmit, aminek az ellenkezőjét nem tapasztalom meg. Ahhoz, hogy átérezzem, meg kell tapasztalnom, milyen az." Mire az öreg azt javasolja, hogy "cseréljünk egy napra, tapasztald meg!" Vajon mi lenne ennek az elképzelt élethelyzet-cserének eredménye? Mindenesetre a beszélgetők abban egyetértettek, hogy a húszévessé lett nyolcvanötévest soha nem látná viszont az a szegény,  öreggé lett húszéves, és a végtelenségig tapasztalhatná a fiatalsága ellenkezőjét. 😊

Engem viszont sokkal jobban érdekelne egy kutatás arról, hogy az idősek mennyire értékelik, egyáltalán értékelik-e a saját élettapasztalatukat, és ha lehetőségük lenne azt elcserélni a fiatalságukra, mit választanának? A megszerzett élettapasztalatukat, vagy a fiatal korukat? Bár az élettapasztalat eléggé megfoghatatlan, ugyanakkor szerteágazó fogalom, de mivel a kérdés úgyis teljes mértékben teoretikus, el lehet rajta gondolkodni mindenféle "vételkényszer nélkül", hiszen semmilyen következménnyel sem jár. Ami engem illet, gondolkodás nélkül dobnám a sutba az összes élettapasztalatomat. Nekem többet érne, ha húszéves (na jó, harminc vagy negyven...) lehetnék.