Nulla dies sine linea

Miről írjon a blogger, aki ugyebár éppen most igyekszik visszatérni a blogvilágot jelentő deszkákra, de nincs igazán ütős téma-ötlete? Napi eseményekről – nem történt vele semmi leírni való. Saját mélyfilozófiai töprengéseiről – ma nem gondolkodott semmiről annyira mélyen. Nagy hatású élményeiről – nem érte ma egyetlen ilyen  hatás sem. Az időjárásról – na hiszen, még az is olyan semmilyen, meg hát a szóban forgó blogírót mindenekfelett az érdekli, hogy lesz-e hideg, de főleg: leesik-e valami, ami aztán csúszhat. Írhatna még arról, hogy mi  okból hagyta árván a blogját olyan hosszú időre, mint még soha, vagy ekkora szünet után miért nem hagyta inkább abba végleg – de ez a lerágott gumicsont annyira untatja már az illető bloggert, hogy az csak na.

Írhat például a rajzolásról. 

Most már lassan négy éve, hogy egyáltalán nem rajzolok. Nemrég  volt ugyan lehetőségem kiállításra képet beadni, végül  összesen negyvenen be is adtunk egyet-egyet, de én a sajátomat régi rajzaimból állítottam össze, szóval, az nem számít alkotásnak. Tehát azt lehet mondani, a Nulla dies sine linea mondást nem tartottam be az utóbbi négy év alatt, legalábbis ha a mondat konkrét értelmét tekintjük, mert bizony sok-sok nap telt el anélkül, hogy "vonást" tettem volna a papíron. Nem tudom pontosan megmondani, miért hagytam abba, de azt addigra már rég felismertem, hogy nekem feladatra van szükségem, kell, hogy valami célja legyen a  firkálásomnak. Csak úgy, magamnak nem rajzolok, legfeljebb akkor, ha egy pasztellkréta- vagy ceruzakészletet akarok kipróbálni, hogy felidézzem, milyenek a tulajdonságai egyik-másik márka eszközeinek. Ilyenkor minden színnel satírozok egy-egy tízforintosnyi területet,  közben érzem az anyagát, látom, hogy elmosódik-e vagy sem a papíron hagyott nyom, és hogy a színek mennyire élénkek és hogyan viselkednek, ha keverni akarom őket. De ezeken a technikai tesztelgetéseken kívül is támad néha ötletem, hogy ezt vagy azt a látványt megpróbáljam visszaadni  papíron, aztán mindig csak ötlet marad megvalósítás nélkül. 

Kellene egy felület, ahol minden kötelezettség nélkül megjeleníthetném azt, amit (végre majd egyszer) megalkotok. Kellene egy felület, amit véletlenül megtalál egy, kettő, három... na jó, tíz, húsz ember, belép, nézi, tetszik neki vagy nem, aztán odébbáll. Véletlenül találjanak rá, ez lényeges! Ne legyen semmiféle kötelezettség, semmiféle prekoncepció, főleg részemről, mert a blogban is ez a legkényesebb tényező, a megfelelés másoknak. És még valamire jó lenne: hozzá lehetne tenni a keletkezés hátterét, indítékát, technikáját – persze ha volt neki háttere. Kellene tehát egy felület, mondjuk, egy titkos tematikus blog.