Blogvember 15.

Témaínségben lévén előszedtem a tárolt bejegyzés-kezdeményeimet, kíváncsi voltam, vajon mennyi van. Meglepően sok, szám szerint tizenkilenc. De még ennél is meglepőbb, hogy mióta ülnek ott, mint verebek a dróton: a legrégebbi kezdemény 2018-ban keletkezett, és az azóta eltelt hat év akkor is sok, ha beleszámítjuk, hogy közben teljes két évig egyáltalán nem írtam a blogba.

A torzóban maradt posztok persze tényleg csak kezdemények, főleg linkek, nevek, kifejezések, arra szolgáltak, hogy el ne felejtsem, miről akarok írni és majd akkor ne legyek kénytelen újra kikeresni, amit már egyszer megtaláltam. Még csak nem is vázlatok, csak odavetett emlékeztetők. De hogy képes voltam hat év óta aszalni ennyi soha el nem készített bejegyzést, ez engem is megdöbbentett.

Ám ebből felocsúdva végignéztem az összes kezdeményt, és kiderült, hogy közülük tizenhárom(!) webkamerás poszt lett volna, viszont ezek legtöbbje azóta aktualitását vesztette, ugyanis maguk a kamerák már megszűntek. Több Krím-félszigeti is volt köztük, azok persze sehol sincsenek már. De voltak Norvégiából, Japánból is, amelyek szintén megszűntek, sajnos. 

Szóval, csak azért meséltem el ezt, hogy levonjam a tanulságot (elsősorban magam számára), miszerint sose szerencsés halogatni, mert így most senki nem fogja látni azt, amit évekkel ezelőtt megmutatásra érdemesnek találtam. Így jártunk.

De azért mutatok egy videót,  amit akkoriban 2018 körül rögzítettem a norvégiai Lysefjord kamerájáról, ha már írni nem írtam Lysefjord-ról. Szerencsére körbenforgó volt a kamera, tehát az egész tájat megmutatta.  Az elején kb. 22 másodpercnél figyeld meg a cinkéket, meg a jópofa Angry Birds figurát, ott egy ház kertjére közelített rá a kamera. 😀 (A zenét norvég népzenei dallamokból vágtam össze.)