Elektronikus eszközeim szomorú és egyidejű kimúlása gyakorlati és lelki zavarokat okoz nálam. A kényszermozgások, amikor a tablet szokásos helye felé fordultam, a rádöbbenés, hogy nincs ott, aztán a nagyhatalmú szolgáltató által véletlenül pont mostanra időzített digitális átállás, ami megkavarta a wifihez kapcsolódást - ez így együtt kifejezetten megnyirbálta a biztonságérzetemet. Mindössze néhány napot jelentett az elvonás, de sok vót ez nekem, csókolom, wifi és Android nélkül, ennyi csapás, hát élet ez így?
Mindkét régi eszközöm nagyon hiányzik, magam is csodálkozom, mennyire. Legszívesebben azt venném, ha mindkettő valami csoda folytán feléledne, és ugyan szétszereltem őket, de nem tudok lemondani róluk. Pedig nagy kidobáló vagyok, az utóbbi huszonvalahány év alatt hozzáedződtem a kíméletlen selejtezéshez, a három költözés másképp nem ment volna. De ez a két tárgy megérdemelné az újjászületést, és már látom, hogy alkalomadtán fogok is lépéseket tenni ez ügyben.
Már mindkettőből van másik. Pillanatnyilag próbálom megszokni az egyiket, amit eddig csak elvétve használtam (laptop, fedélzetén Windows 10), valamint beletanulni a másikba, ami vadonatúj (tablet, Androiddal). Szeretnem is kellene őket, mert tetszik, nem tetszik, velük fogom élni a mindennapjaimat. Még nem szeretem egyiket se igazán, de az összecsiszolódás folyamatban van.
2 megjegyzés:
Ági, együttérzek! Nálam a Free-box cseréje zajlik valami újabbra, bonyolultabbra (és drágábbra, persze...), de megvárom vele a fiamat... Ha a TV vagy a számítógép valami miatt nem működik rendesen, függőségem azonnal égbe kiált! (De te legalább szét tudod szedni és meg is javítod, ha lehet... )
A digitális átállásért nagyon dühös voltam(vagyok), utálom, ha rámkényszerítenek valamit, amit nem én igényeltem. Egy szaki itt szuszogott nekem vagy két órán át (influenza, covid idején), miközben tudatosan kerülöm, hogy emberek közé menjek ilyenkor, zárt ajtók-ablakok idején. Van elég nyavalyám ilyen fertőzések nélkül is.
MegjavÍtani, sajnos, nem tudtam őket, ezeknek nagy-nagy szerkezeti bajuk van. De komolyan mondom, valóságosan fáj a szívem értük, tényleg, nekem is furcsa az érzés, hogy ennyire hozzámnőttek az évek alatt.
Most csak azon drukkolok, hogy a tévé nehogy meghaljon (17 éves), mert azt nem leszek képes ilyen hirtelen pótolni.
Megjegyzés küldése