Nincs ma már erőm a nagyobb szellemi erőfeszítéshez, úgyhogy ismét a régi képesbloghoz nyúlok vissza.
Annak a Van képünk hozzá blognak még olyan szabálya is volt,
hogy aki betette a témaként felvetett képet, meg is magyarázta a végén
(miután az írótársak már mindannyian hozzátették bejegyzéseiket), hogy
miért éppen azt a képet választotta, illetve elárulta a kép eredetét, sőt - ha nem volt egyértelmű - néha azt is,
hogy mit ábrázol a fotó. Ezt a képet én raktam be annak idején (valamelyik akkori rákosmenti oldaklon találtam) és a
végén ezzel a bejegyzéssel játszottam szabad a gazdát:
Amikor a
képet feltettem, éppen majális időszaka közeledett. De a kép nem
majálison, hanem egy régi Szent István napon készült, akkor, amikor ezt
még alkotmány napjának, meg új kenyér ünnepének hívták és mindent
bevetettek, hogy a nép estére, a körmenet idejére lehetőleg
lerészegedjen a Népkertben és már ne legyen kedve Szent Istvánt
ünnepelni.
Mert a kép a rákoskeresztúri Népkertben készült valamikor
réges rég, de ha valakiben felmerült volna, hogy az a fehér kardigános
bakfis én vagyok, ki kell ábrándítanom. Pedig lehetnék én is, de nem.
Viszont amiért ezt a képet választottam, az tényleg személyes élmény és
még majálishoz is kapcsolódik. Ugyanis kicsi gyerek koromban
rendszeresen kivittek május elsején ugyanoda, a rákoskeresztúri
Népkertbe, ahol volt virsli, sör, vattacukor, Bambi és szabadtéri
előadás, valamint találkozni lehetett Apu kollégáival a kerület minden
iskolájából, tanító nénikkel és bácsikkal, akik megcsodáltak, hogy
milyen nagy vagyok, na meg persze, hogy milyen komoly, ez volt a
mániájuk. Én meg jó kislányként szépen köszöntem és csak hallgattam,
közben pedig megvolt a véleményem a felnőttekről, akik szerint úgy
látszik, egy gyerek akkor normális, ha folyamatosan fülig ér a szája.
Amolyan pofavizitek voltak ezek a majálisok, a pedagógusok, ha nem
akartak bajt maguknak, bizony kimentek a Népkertbe, valami olyasmi volt ez,
mint a belső kerületi munkahelyeken a felvonuláson való kötelező
részvétel.
A Népkert ezután sok évtizedig csak pusztult. A hetvenes
években még vittünk oda gyerekeket, hogy a nyári napközis táborban ne az
iskola falai közt kelljen szenvedniük. Aztán később is gyerekekkel
fordultam meg ott a sportpályán, valamilyen kerületi rendezvényre
kísértük az egész iskolát. De arra emlékszem, hogy az igazi kertrész, a
park a hatalmas fákkal és régen elgazosodott utakkal csak satnyult,
hervadt, ment tönkre szépen lassan, de biztosan. És hogy az idén volt-e
ott, a rákoskeresztúri Népkertben majális, meg hogy Szent István napján
lesz-e körhinta, céllövölde és hajóhinta, fogalmam sincs. Azt hiszem,
már csak a kép őrzi azt a régi Népkertet a maga fehér kardigános
bakfislányaival, műbőrtáskás, körömcipős, fotómasinába belenevető
fiatalasszonyaival és fehér inges, sötét öltönyös parasztembereivel
együtt.
2007. május 14.
(Jelenlegi állapot 2013-ból: olvasom a rákosmenti hírek között, hogy februárban megkezdték a Népkert felújítását.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése