2013. március 21., csütörtök

Végigszaladtam a freeblogos blogokon, amelyeket rendszeresen látogatok már évek óta és megállapítottam, hogy lesznek veszteségei ennek a nagy fríbloghalálnak. Némely blogokat hiába folytat majd az írójuk valahol másutt, valószínűleg soha nem tudom meg, mi az új elérhetősége, mert több olyan blogot is olvasok rendszeresen, ahová sose kommentelek és éppen ezért nem is várhatom, hogy a gazda értesít az új helyéről, hiszen azt se tudja, hogy létezem. Van olyan blog is, ahol nincs kommentlehetőség, hirtelen kettő ilyen jut eszembe, ezek számomra elvesznek. 
Látom, néhány freeblogos bloggerben még nem tudatosult, hogy kész, vége és hiába vár,  nagy valószínűséggel már ezután sem fog tudni bejegyzést írni. Nyilván az is kissé megtéveszti őket, hogy a kommentírás még működik. 
A hanyatlás nem most kezdődött. Ha visszagondolok, hogy én magam mikor hagytam ott őket, már az is jó régen volt, éppen hét évvel ezelőtt, 2006 április közepén. Akkor már több hete zajlott náluk egy nagy átalakítás, amitől - legalábbis egyelőre - minden nehézkesebb lett, mint azelőtt. Nekem a stílus, mármint a hozzánk, bloggerekhez való hozzáállás korábban sem tetszett, úgyhogy nem volt türelmem tovább kínlódni a nehezen kezelhető újításokkal (pedig akkoriban még milyen nagy kedvvel vetettem bele magam minden megtanulandóba, saját két kezemmel írtam a html-t a sablonban, szkripteket gyártottam, Istenem, de rég is volt!), szóval, átpártoltam ide. És most - ahogy valaki közhírré tette - a freeblog halott. Hát igen, amíg élt, sokaknak adott otthont, béke poraira!
(De miközben könnyeinket törölgetjük szipogva, azért ne felejtsük el kimenteni a blogunk anyagát, biztos, ami biztos.)

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

jesszus. ki van mentve ugyan a blogom, de abban az adott formátumban, amivel nem tudok sehol máshol mit kezdeni, kinyitni se tudom. most hogy beléptem, semmi info nincs a törlésről semmiről. én meg itt vagyok a semmi közepén tetű internettel, érdekes lenne manuálisan átmásolni mindent.
sajnos nem írok máshol, egyszerűen lekattantam a dologról, pedig egy időben állandóan blogot írtam a fejemben.
Füles

Névtelen írta...

Mi történt??? Semmit nem tudok....
Füles, én pont így vagyok!
rhumel

Gigi írta...

a blog.hu-n simán beimportálják a blogodat, ha van készen blogexportod, ott viszont nem tudok jelszavas blogot létrehozni.
Ági, Füles, andalgó és a többiek: küldtem meghívót mindenkinek arra az e-mail címre, ami az én blogomban megjelent. Ha másra kéritek, írjatok mailt a gigi pont blogok at gmail pont com címre.

Ági írta...

Gigi, köszönöm a meghívót, már éltem is vele. :)

Füles, kár, hogy abbahagytad, hiányollak is, amikor arra járok.
Sajnos, a blogspot nem tud mit kezdeni a freeblog exporttal, nem tudom, megoldja-e ezt most a vészhelyzetben a freeblognál valaki, vagy egy külsős jótét lélek, de erre szerintem nem érdemes várni.

Már akkor, amikor ide átköltöztem, minden egyes havi archívumot lementettem weboldalként, így megmarad a szöveg is, meg a képek is, csak a kommentek nem. Rhumel, neked is ezt ajánlom.

Gigi írta...

Nálam ha nem tudom megoldani az exportot, akkor marad anélkül a blog, mert 8,5 évet sem havonként, sem bejegyzésenként (kb. 3600) nem fogok mentegetni. Nekem megvan az export, amíg az eredeti oldalon maradhat, ott lesz, aztán majd meglátom, kezdek-e vele valamit. Vinném amúgy a blog.hu-ra (ott meg tudják oldani az importot), csak ott nem lehet zárt a blog.

Névtelen írta...

Gigi, tuzliliom kukac gmail.
a múlt héten a google reader tájékoztatott, hogy júniustól vagy jóliustól, már nem emlékszem, megszűnnek. nekem meg itt van az összes blog meg minden, amit olvasok, bekerül minden automatikusan, ami frissül, nem kattintgatok végig semmit egyenként. ha nagyon lassú a net, itt egyszerre mindent látok, stb. na erre sincs perpill alternatívám, van valakinek ötlete?
ez a havonta lementés azért 2004 tavasz óta elég sok hónap.... szerintem az exportban nincsenek benne a képek, csak a puszta szöveg, mert olyan kicsi fájlnak tűnik....
ááááááá! pont hogy most leszek kb 2 hétig nem nélkül.
Füles

Névtelen írta...

Ági: :))))
Van blogexportom, de fogalmam sincs már, hogy hogy is csinálhattam:)))Havi archívumot weboldalként lementeni... Értem. Bővebben: még! nem tudom, hogy is?! De majd igyexxem:)
És köszönöm, tényleg!
rhumel

Ági írta...

Rhumel, előhívod az archívumot, pl. 2012 augusztus, megjelenik az oldal, aztán: Oldal mentése, és ott a fájltípusnak az lesz alapból beírva, hogy weboldal. Megnyomod az okét és kész. Ezt végigcsinálod minden hónapnál, amit csak látsz az archívumban. Így megmarad havi bontásban a blogod, szöveg is, képek is.
A blogexport nem árt, ha megvan, de mint hírlik, azzal csak akkor tudsz kezdeni valamit, ha a blog.hu-n nyitsz majd új blogot. A blogspot nem tudja kezelni, én is kipróbáltam, nem megy.

Névtelen írta...

Sajnos nekem is gondom van, most fel is adtam egy időre. Nagyon belefáradtam. Futottam egy-egy kört a Blogspot-on is meg a Blog.hu-n is. Egyikkel sem látom a megoldást. Sajnos 7 év lementését én sem tudom vállalni. Szomorú helyzet ez.:(
Morgómedve

klaribodo írta...

Rengeteg helyen voltam már. Kezdtem a nol.-on, aztán mentem a blogtérre, a deviánsra, a blog.hu-ra, most a blogspot.hu-n vagyok, a közös évszámblog a blogspot.com-on van. Majd nyitok egy digitális antikváriumot.:))

Ági írta...

Azért hadd jegyezzem meg nagyon halkan, hogy nem olyan hosszú idő ám lementeni egy év anyagát, legfeljebb fél óra alatt meg is van. A 7-8 éve blogolóknak ez 7-8-szor annyi, és nem muszáj egyvégtében csinálni. Ezzel ugyan nem oldódik meg az átvitel más tárhelyre, de legalább magamnak megvan minden, amit a 7-8 év alatt összeirogattam.

A még hezitálók figyelmébe: úgy látszik, a Wordpress tudja kezelni a freeblog blogexportját, mert vannak, akik ott nyitottak új blogot és az egész régi blogjuk is megjelenik.

Ági írta...

Újabb infó! Klári jóvoltából itt egy link, ingyenes, legális, nem kell oldalanként, havonként töltögetni és mentegetni, ezzel kipróbáltam, pillanatok alatt leszedte a közös blogunkat, használjátok!

http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/httrack-website-copier-v3-43--magyar--PS6.html

Névtelen írta...

Sziasztok, átköltöztem a blog.hu-ra. Csináltam a Freeblogon egy blogexportot és a blog.hu-n regisztráltam magam. Ezután az exportált fájlt és a blog.hu-n regisztrált elérhetőségemet (url) elküldtem csatolt fájlként a support@blog.hu-ra és egy fél óra alatt megcsinálták. Első blikkre tökéletes. Itt megnézhető: http://morgomedve.blog.hu
Itt olvashatunk a dologról:
http://segitseg.blog.hu/2009/01/06/importalas_freeblogbol
Sok sikert! Morgómedve

Névtelen írta...

Tegnap óta kicsit megváltozott a véleményem a blog.hu-ról. Képtelen vagyok innen továbblépni:

"Ezzel a nickkel vagy belépve:
Morgomedve

Bloghu admin
Profil
Új nick hozzáadása"

Pedig már szeretnék írni is ha már átköltöztem. Írtam nekik, még nem kaptam választ. Esetleg nem tud valaki segíteni?
Morgómedve

Névtelen írta...

Közben rendbe jöttek a dolgok, én voltam a hunyó. Úgy hogy megkövetem a blog.hu-t.
Morgómedve