Ha én naplószerűen akarnám a napi bejegyzéseket írni, az elég fura eredményre vezetne így estére. Mert általában, és persze jó esetben, semmi különlegesen érdemleges nem történik. De amikor nincs semmi fontos megörökítendő, a gondolatok akkor is jönnek.
Ma például váratlanul felidéztem tanulmányaimból a diftongusokat. Nem, nem őrültem meg, csak hallottam egy nagyrábéi asszonyt igazi szép tájszólásban beszélni és rögtön arra gondoltam, hogy lám, itt a tipikus példa a záródó diftongusokra. Fonetika és nyelvtörténet, ezek voltak az igazán engem megragadó területek az egyetemi évek alatt, és ezekből még időnként fel is rémlik valami. Olyannyira, hogy a nyíló és záródó diftongusokra is emlékszem, és nagyjából arra is, hogy az országnak mely vidékén használják az egyik fajtát és melyiken a másikat. Számomra ma már teljesen haszontalan ismeretek, de mégis valami megmelengeti ilyenkor a szívemet, ez bármilyen idétlenül is hangzik.
Azt mondja ez az asszony, hogy "öten vótunk testvérek, és sokszor anyám igénybevett, mer' én vótam ötünk közül a legöregebb...", "szerettem is főzni mindig, egész életembe', most is egyet gondolok, akkó' má' én hozzáfogok és csinálom, szívbű', szeretettel csinálom a családnak" – mondja mosolyogva. Aztán megmutatja és elmagyarázza, hogyan készíti a darutollas pulickát(így!), a végén pedig széles mosollyal és kislányos, huncut vállrándítással azt mondja: "úgyhogy... ennyit tudok róla mondani".
Nekem mindig felüdülés az ilyet látni és hallgatni, tényleg.
Azt mondja ez az asszony, hogy "öten vótunk testvérek, és sokszor anyám igénybevett, mer' én vótam ötünk közül a legöregebb...", "szerettem is főzni mindig, egész életembe', most is egyet gondolok, akkó' má' én hozzáfogok és csinálom, szívbű', szeretettel csinálom a családnak" – mondja mosolyogva. Aztán megmutatja és elmagyarázza, hogyan készíti a darutollas pulickát(így!), a végén pedig széles mosollyal és kislányos, huncut vállrándítással azt mondja: "úgyhogy... ennyit tudok róla mondani".
Nekem mindig felüdülés az ilyet látni és hallgatni, tényleg.
2 megjegyzés:
Végignéztem és hallgattam az éjjel, Ági. Ízes volt minden, csak rettentő kalóriadús... Viszont kár, hogy az a régi bihari tájszólás lassan elhalványul...
A sorozatnak minden része elvileg a régi hagyományos ételekről szól, és persze nem light kategória egyik sem (én se tudok hasznosítani belőle ötleteket). Persze nevetni szoktam, amikor valaki pl. pudingporral készíti a krémet, mindig mondom, hogy na, öreganyád biztos nem azzal csinálta! :)
És hát igen, azért is tűnt fel a tájszólása az asszonynak, mert ritka, pedig évek óta rendszeresen nézem az Ízőrzőket. Talán Nagyrábé kivétel lehet, ott az idősebbek megtartják, amíg élnek.
Megjegyzés küldése