Azért az mindig rosszul hangzik, amikor az ember azt mondja: "én már elég öreg vagyok, hogy...". Van ebben egy adag megengedés is, meg lemondás is, attól függ, miről van szó éppen, amikor ezt mondom vagy gondolom. Ami engem illet, a saját koromhoz sehogy se tudok viszonyulni, illetve ahogy viszonyulok, az nem tetszik. Nem akarom elhinni, hogy annyi vagyok, amennyi, pedig le se tagadhatnám, mert látszik, viszont lélekben nem érzem magam annyinak. Valahogy megrekedtem a negyven évvel ezelőtti bensőmnél – persze az utána következő negyven év toapasztalatai, netán bölcsessége nélkül. Vajon van-e már bölcsessége az embernek, amikor elér ide a hetven-nyolcvan közé? Mindenképpen, alapértelmezetten szerez bölcsességet ekkorra? (Lehetne viccesen példálózni kortársakon megfigyelhető jelekkel, észrevehető-e rajtuk egyértelműen a "bölcsülés", de nem érdemes.)
Nem, nincs születésnapom, a korom anélkül is képes zavarni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése