...persze azért tartom magam, amennyire tudom, igyekszem saját kedvemre tanulmányozni ezt-azt, még szerencse, hogy feltalálták az internetet és azt, hogy gyakorlatilag szinte minden megoldható online, gondolhatod, hogy én ezt maximálisan ki is használom. De ennek nagy előnyei mellett is úgy érzem, a régi életemet végleg elvesztettem. Ezt inkább megállapításként mondom, nem pedig életérzésként, szó sincs róla, csak hát én mindig realista voltam, nem tudom pozitívnak látni, ami nem az.
Ezt néhány évvel ezelőtt írtam levélben válaszképpen valakinek, aki azt kérdezte, hogy vagyok, mivel töltöm a napjaimat. Ha meggondolom, ma még sokkal inkább elmondhatnám ugyanezt, legfeljebb az a kitétel, hogy a régi életemet végleg elvesztettem, még fokozottabban igaz. Dehát az a bizonyos régi élet nem maradhat a régi, mert közben az évek se maradnak a régiek.
Hogy most hogy vagyok, arról majd legközelebb.
2 megjegyzés:
Az utolsó mondatod megnyugtatott: "Dehát az a bizonyos régi élet nem maradhat a régi, mert közben az évek se maradnak a régiek."
Ezt fogalmaztam meg magamnak, és azóta jobb. Én leegyszerűsítettem: Az új nem lehet a régi. Na, ugye, hogy nincs túlbonyolítva?:)
Ha az újtól a régit várjuk el, akkor csalódunk, de olyan jó nagyot! Plusz szépen elveszítjük a jelent is a siránkozásunkkal.
Mindezt karácsonykor tettem magamban rendbe. Nem Magyarországon töltöm már, nem a régi megszokott hagyományaimmal, nem a régi személyekkel. Most is hiányzik, ha nem vagyok itthon, de igyekszem az újat elfogadni, megtanulni, használni.
Nem megy könnyen...De megvan a mondatom: Az új nem lehet a régi.
Hogy arról is írj, hogy vagy, már régóta várom. Csak nem akartalak sürgetni.
Írok róla, most már érdemes, elég idő telt el.
Megjegyzés küldése