Ugyanúgy szálltam le a vonatról és lépdeltem át a síneken, fülelve a kanyar felé, mint a tíz év alatt már annyiszor, és úgy indultam el az utcán, mintha tegnap jöttem volna el. Pedig épp három hónapja, hogy utoljára jártam ott. Még a kutyák is megismertek, nem ugatott meg egyik sem, ahogy elhaladtam a házak előtt.
Egyetlen dologtól szoktam el a három hónap alatt: a vonatzajtól. Álltam az üres házban és egyszercsak felkaptam a fejem, hogy mi ez a zúgás - pedig csak egy vonat robogott el ugyanúgy, ahogy mindig, ugyanazzal a zajjal, amit a tíz év alatt észre sem vettem.
És csak kicsit furdal a lelkiismeret amiatt, hogy amikor visszafelé az állomásra tartva K. Ica megkérdezte, nem lakom-e már ott, olyan vígan vágtam rá, hogy nem, hál'Istennek.
2 megjegyzés:
Ide is, oda is húz még a szíved?
Hiszen jó, hogy sokan ismertek, még a kutyák is megkülönböztetett módon közlítettek hozzád, és rossz, hogy a vonat ugyanúgy dübörög, amitől már elszoktál.
Ezek eredői: új otthonod Bp.-n.
Kényszerlakhelyen tíz évet lehúzni nem kevés! Jó, hogy végre révbe értél: :)
Megjegyzés küldése