Tegnap megint kies mezővárosunkban voltam, és ahogy jöttem-mentem az utcákon, kerestem magamban a nosztalgiát, de sehol semmi. Aztán amikor este ide hazaértem, akkor merült föl bennem január óta először a gondolat, hogy azért amíg még lehetőségem van rá, érdemes lenne néha visszamenni oda egy-egy szép, napsütéses napon, csak úgy járkálni, szívni a jó levegőt (mert a levegő, hát az összehasonlíthatatlanul tisztább az itteninél), kiülni a napra, beszélgetni ezzel-azzal, becsöngetni Csöpihez az A. utcában (tegnap is becsöngettem, de nem volt otthon), végre nem csak futtában, a vonathoz sietve, hanem kicsit ráérősen beszélgetni Fodor nénivel, sőt kifejezetten hasznos élmény lenne egy péntek délelőtt elmenni az úgynevezett ipari piacra, ahol be lehet szerezni pár olyan apróságot, amit itt a nagyvárosban hiába keresek. Szóval, nosztalgia helyett ez jött a fejembe tegnap és azt hiszem, ennek is inkább az az oka, hogy jó érzés, ha van egy hely, amit úgy ismerek, mint a tenyeremet, még akkor is, ha sose volt a szívem csücske.
Sikerült utaznom a helyi járattal is, még mindig Józsi a sofőr - ámbár a jegy ára 105-ről 130-ra emelkedett január óta, de erről tényleg nem Józsi tehet. Ott voltak a buszon a szokásos ismerősök, az öregasszonyok a klubházi körből, Bözsi néni, aki "nem szállok itt le, kihasználom a buszt!" felkiáltással jött még két megállót, meg a mindig együtt közlekedő erdélyi házaspár a tömbházból. Találkoztam helybéli blogtárssal is, mert bár nem tudtam előre, hogy délelőtt vagy délután dolgozik-e, de szerencsém volt. A főtéren a nagyáruházba kifejezetten azért az egy szem botos fagyiért tértem be, gondoltam, ez nekem jár, egyszer élünk, nem igaz? A pénztárban Viktorral még élcelődtünk kicsit, ahogy szoktunk, kifelé menet pedig köszöntöttük egymást a másik pénztárossal és a biztonsági őrrel is, hiába, ez vidék, kérem szépen.
Mindenféle rossz hírek is értek, egyik szomszéd házaspár hirtelen válása, szomszédasszony betegsége, a második szomszédot meg tegnapelőtt vitte el a mentő, úgyhogy ehhez képest azt direkt jó volt látni, hogy utcabéli idős barátném a múltkori kórházi kalandja után egészen jól van. Együtt ebédeltünk nála, megjavítottam a recsegő telefonját, kaprot szedtünk a kertben és mind nagyon jól éreztük magunkat, beleértve Kormi kutyát is, aki a csirkecomb maradványainak örvendezett. Ja igen, elfagyott a dió, valamint meggy is alig lesz pár szem, mert a múltkori éjszakai fagyok azt is alaposan elintézték. Viszont a tavaly ültetett lestyán, meg metélőpetrezselyem akkorára bokrosodott máris, mint még soha.
Na most akkor ez nosztalgia vagy sem? Talán nem is érdemes eldönteni. :)
5 megjegyzés:
Kirándulni jó, na de állandóan ott lenni? Teljesen érthető.
Örültem nagyon, hogy találkoztunk. :) Nosztalgia? Szerintem inkább csak annyi, hogy ilyenkor csak annyi jut ebből a kies városból, amit Te érdemesnek tartasz rá (és nagyon jó érzés, hogy én köztük vagyok, köszönöm). Szóval Józsi visszatért? Na látod, ennyire vagyok képben.... :D :D
Remélem jössz még.. :)
Megyek még Dius, persze. :) Csak tudjam, hol keresselek majd, de az addigra úgyis eldől, remélem, úgy, ahogy szeretnéd. :)
Nosztalgia ez a javából Ági kedves, mert visszajárni sokkal jobb, mint ott élni. Meg aztán a hosszú évek emlékei is odakötnek lelkileg még, hisz az új lakhelyeden alig melegedtél meg.. Különösen jó időben pompás kirándulás ez, akárhogy is hivjuk:o)
Jó volt ezt a bejegyzést olvasni nekem, aki imádom a falumat és a világért sem laknék városban.
Pedig itt is ott is emberek élnek, ki ilyen, ki olyan - nem helytől függ ez.
Megjegyzés küldése