Olvasva mostanában más blogok nyárértékelős szövegeit - de felidézve ugyanazon blogok nyáreleji nyártervezős szövegeit is - szóval, gondolkodom, hogy az én gyerekkoromban tervezték/terveztem-e így a nyarakat és amikor eljött a szeptember, értékelték/értékeltem-e ugyanígy (a -ték a szüleimre, a -tem énrám vonatkozik). És csak arra tudok jutni, hogy nem.
A végén még rájövök, hogy nekem valami iszonyúan sivár gyerekkorom vót (pedig nem). :)
(Természetesen tudom én, hogy annak az alapnak, oknak, háttérnek, amiből ez az értékelős hozzáállás táplálkozik, sok rétege van: be kell osztani minden napot-hetet, amikor nincs óvoda, iskola, aztán meg nincs nagyszülő, illetve ha van, még dolgozik, nem hadrafogható, ráadásul élmények kellenek, minél több, minél jobb, minél ütősebb - de azért az elszomorító, hogy már a nyárra is úgy kell tekinteni, mint teljesítendőre, hogy aztán amikor elmúlik, azt lehessen mondani, hogy kihoztuk belőle, amit csak lehetett.)
2 megjegyzés:
Én se értékeltem soha a nyarakat meg az új tanévet. Igaz, pedagóguscsaládban nem volt gond, hova tegyük a gyerekeket a nyáron. Én mentem a szüleimmel, ha üdültettek, s én is vittem később a gyerekemet, ha én üdültettem.
Pontosan ezeket a szavakat használtam - kihoztuk belőle, amit lehetett -, de nem azért, mert teljesítendő volt, hanem mert úgy nyúlt elém, mint egy óriási akadálypálya, munkával, plusz munkával, gyerekvigyázással, háztartással. Lehet a tölteni nyarat úgy is, hogy mindenki jól érzi magát, és feltöltődik, meg úgy is, hogy nyűg az egész, és várja, mikor kezdődik az iskola és az óvoda. Nekünk sikerült az előbbi, pedig az előjelek nem voltak éppen kedvezőek.
Megjegyzés küldése